Tojásos füstölt pisztrángkrém, csírákkal

  • 2016.03.10.
  • 6

A hűtőnkben tanyázó utolsó darab lillafüredi füstölt pisztráng
egymagában hármunknak kevés lett volna, így krémet készítettem belőle és egy részét uborkába töltöttem, a többi kenyérre kenve végezte. Friss csírákkal díszítettem, aztán mikor ettük, elfogyott mellé egy egész doboz poréhagyma csíra, meg a kedvencem, a sángó retek is. Ilyenkor tavasszal mindig rám jön a csíraevés, szuper jól feltölt energiával, pörgök tőle, mint a duracell nyuszi. Na jó, nem annyira, de tény, hogy jobban bírom a tempót, mint csírák nélkül.Hozzávalók:1 lillafüredi füstölt pisztráng3 keményre főtt tojás200 g natúr sajtkrém1 evőkanál tejföl1 mokkáskanál tejszínes, reszelt torma1 kis salottahagyma, aprítvafrissen őrölt borsfél citrom reszelt héjaízlés szerint frissen facsart citromlé1 kígyóuborkaa tálaláshoz friss sángó retek-, és póréhagyma csíraAkinek macerás a filézés, vehet egyből lillafüredi füstölt pisztráng filét, azzal már semmi macera szálka ügyileg.
Ha egész füstölt halból készítem, lefejtem a pisztráng bőrét, kifilézem a halat és késes robotgépben összedolgozom a többi hozzávalóval (kivéve az uborka és a csírák).Az uborkát darabokra vágom, karalábé vájóval üreget készítek mindegyik darabba, majd csillagvégű habzsákkal bele töltöm a pisztrángkrémet a kivájt üregekbe. Friss csírákkal díszítve tálalom.Egy másik lillafüredi pisztrángkrémem itt.