Füstölt sonkás, feta sajtos csavart kenyér

  • 2016.01.02.
  • 1

Leesett az első hó, elfogyott a tavalyi kenyér... épp alkalmas az idő felfűteni a kemencét (vagy legalább a sütőt). Hozzávalók:450 g tönköly búzaliszt15 g élesztő6 g sókb. 2,5-3 dl langyos tej20 g olvasztott vaj1 evőkanál kacsazsír10 dkg házi füstölt sonka7 dkg fetasajtmaréknyi szárított paradicsom1 tojás a kenéshezElkészítés:A lisztet elkeverem egy tálban a sóval.
Az élesztőt langyos tejben felfuttatom majd a liszthez adom és rugalmas tésztát dagasztok belőle. Az utolsó 1-2 percben hozzáadom az olvasztott vajat, majd letakarva, huzatmentes helyen hagyom pihenni 1 óra hosszát, közben a sonkát nagyon apró kockára vágom és serpenyőben megpirítom. Nem csontszárazra, csak addig, míg pici színt nem kap. A fetát és a szárított paradicsomot is apróra kockázom.A megkelt tésztát kinyújtom téglalap alakúra, kb. 1 cm vastagságúra, vékonyan megkenem a kacsazsírral, eloszlatom rajta egyenletesen a sült sonkát, fetasajtot és aszalt paradicsom kockákat, majd feltekerem,
mint egy piskóta tekercset. Középen kettévágom úgy, hogy az egyik végét egyben hagyom. Kettéválasztom, majd megcsavarva egymásba tekerem, a szabad végét összecsípem, egy picit aláhajtom. Sütőpapírral kibélelt kalács sütőformába teszem, letakarom és duplájára kelesztem.Előmelegített 180°C-os sütőben 40-50 perc alatt sül meg (az enyém kemencében sült).Rácsra téve hagyom langyosra hűlni. Egy (két) pohár bor jól jön mellé.Innen az ötlet.