Birsalmasajt zselésítőktől és egyéb adalékoktól mentesen

  • 2016.11.02.
  • 6

Emlékszem, hogy gyerekkoromban a nagyim minden évben készített birsalmasajtot, mert tudta, hogy mennyire szeretem én is, és az öcsém is. Aztán ahogy az évek teltek, és mi az öcsémmel szépen felnőttünk, a nagyi repertoárjából is kikerült a birsalmasajt. Aztán tovább teltek az évek, és most nekem van itt egy kis
lurkó, aki nem régen múlt el három éves, és természetesen imád mindent, ami édes...A minap a piacon jártam vásárolni, mikor gyönyörű szépséges birsalmákat láttam. Nem is birsalmák, inkább birskörték voltak azok. Olyan hatalmasak, hogy el sem akartam hinni, mit mutat a mérleg. Csak annyit mondtam a kofának, hogy abból a gyönyörű birskörtéből kérek négy darabot. Kivett négy szebbet, majd amikor a mérlegre tette, az 3.5 kg-ot mutatott. De mondtam, sebaj, maradhat. Hazavittem, és rögvest nekiálltam a házi birsalmasajt elkészítésnek, ami közben a kis Manó folyamatosan ott sertepertélt körülöttem. Még meg is kóstolta a nyers birset, ami persze túl fojtó volt, így bősz köpködés és egy nagy pohár tea zárta rövidre eme rövid ismeretséget a fiam és a nyers birs között. :)A birsben található pektin serkenti a vérkeringést és segíti a szervezet méregtelenítését. Az antocián baktériumölő hatású. Különlegesen magas P-vitamin-tartalma gátolja az öregedési folyamatokat, és elősegíti a C-vitamin hatásának kifejtését. Kiváló A-, B1-, B2-, B3-, C- és E-vitaminforrás. Gazdag ásványi anyagokban (réz, vas, kálium, foszfor).Forrás: hu.wikipedia.orgNa de térjünk vissza a valóságba. Szóval, amit gyerekkoromban nem tudtam, az az, hogy a birsalmasajt rendkívül egészséges, ha kis mértékben fogyasztjuk. Igen, a magas cukortartalma ellenére is egészséges, ha mértékkel fogyasztjuk.Hozzávalók a házi birsalmasajthoz:- 3.5 kg birsalma (tisztítva 3 kg lesz kb.)- 2 kg kristálycukor- 1 csomag vaníliás cukor- 1 citrom leveHázi birsalmasajt elkészítése:Vegyünk elő egy tálat, töltsük félig vízzel, majd adjuk hozzá a citrom levét. Ez segít lelassítani a birsalma kockák barnulását. Meg nem állítja, csak lassítja, szóval így is sietni kell. A birsalmákat hámozzuk meg, csumázzuk ki, és kockákra vágva tegyük a citromleves vízbe. Amikor az összes birsalma kész, szedjük át egy lábasba, és a citromos vízből öntsünk rá annyit, amennyi éppen ellepi. Lassú tűzön főzzük egészen puhára. Amikor annyi megfőtt, hogy egy villával is szét tudjuk nyomni, vegyük le a tűzről, majd botmixerrel pépesítsük. Amikor ez megvan, öntsük hozzá a cukrot és a vaníliás cukrot, majd folyamatos kevergetés mellett főzzük olyan sűrűre, hogy a fakanál már majdnem megálljon benne. Nem szabad ott hagyni, mert kevergetés hiányában pillanatok alatt odakozmál. Amikor elértük a kívánt állagot, jöhet a formába öntés. Ehhez a legjobb, ha sütőpapírral kibélelt formát használunk. mert a sütőpapír biztosít némi szellőzést a forma fala és a birsalmasajt között, így könnyebben dermed az alja is. A formába öntés előtt szokás tenni bele egyes helyeken dióbél darabokat, vagy apróra vágott mogyorót is. Mi a natúr fajtát részesítjük előnyben, így mi nem tettünk bele semmit. Főzáskor megbolondítható egy kis fahéjjal is, de mi ezt sem tettünk bele. :-)Miután formába öntöttük, tegyük szellős helyre, ahol 5-6 nap alatt megdermed annyira, hogy ki lehessen venni a formából, A formából való kivétel után kezeletlen deszkán (pl: vágódeszka) szárítsuk tovább. Mi a cserépkályha tetején szárítottuk, mert a napi begyújtás adta meleg gyorsította a folyamatot. Egyéb körülmények között türelmesen kivártuk volna vele az időt az ablakpárkányon is, de hát itt volt egy kis Manó, aki minden nap ott ugrált a cserépkályha mellett a tetejére mutogatva, hogy bizony neki már kellene belőle egy-két falat (megkóstolta a friss, félig kihűlt pépet, így már tudta, mi a jó neki :p).A hatás nem maradt el Benedeknél. Annyira imádja, hogy minden nap ott ugrál a spájz előtt, és mutogat a birsalmasajtra, hogy neki az kell. Persze, nem tömjük bele mérték nélkül. Naponta egyszer vágunk belőle egy ujjnyi vastagságú darabot, és azt több részletben kapja. Extra adagot szokott néha kapni ilyen-olyan dolgokért jutalmul.A birsalmánk egyébként egy hónap után már olyan kemények, hogy rendesen rágni kell. Nem cipőtalp effekt, de azért elég kemények, és persze roppant finomak...Kellemes birsalmasajt főzést mindenkinek! :-)