Akácvirág szörp tartósítószer nélkül

  • 2016.05.10.
  • 7

Szeretem az akácvirág illatát, és emlékszem, hogy gyerekkoromban mennyit szedtük az akácvirágot, és csak úgy, nyersen ettük, rögtön a fáról. Volt, hogy annyit ettem belőle, hogy belefájdult a gyomrom (egy gyerek nem nagyon tudja, hol a határ). A nagymamám pedig isteni akácvirág szörpöt főzött belőle mindig, amit természetesen annyira szerettem, hogy akármennyi is volt belőle, sosem volt elég...Elhatároztam hát, hogy én is készíteni fogom az akácvirág szörpöt, de annyi mindent készítünk, hogy ennek a receptjét mindeddig nem osztottuk meg veletek, mert nem volt rá érkezésünk. De eljött ennek is az ideje. Érdemes elkészíteni, nálunk ilyenkor az egész család ezt issza...Gyógyászati felhasználása: Az akác gyógyászati szempontból igen értékes növény. Az akácvirág tea nagyon jó élvezeti tea, virágját nyersen is szokták enni, de vigyázzunk, nagy mennyiségben a nyers virág hányingert okoz. Teája ugyanolyan édeskés, kellemes ízű, mint a virág. Aromás vegyületeit az illatszeripar használja. Nagyon jó gyomorsavtúltengésre, refluxra. Ilyenkor napi egy csészével kell fogyasztani. Kiváló köhögéscsillapító, nyálkaoldó. Görcsoldó, nyugtató és székrekedésre is ajánlott. Meghűléses betegségeknél izzasztó hatású. Gátolja a túlzott gyomorsavképződést, gyomor- és bélfekély esetén is alkalmazható. Korlátlan ideig iható, de kúraszerűen naponta csak addig kell inni, amíg az adott probléma meg nem szűnik. A szervezetet emlékeztetve a védekezésre a továbbiakban heti vagy kétheti egy csésze is elegendő.Az akácvirág gyógyhatásai: Gyomorsav-túltermelés és emésztési zavarok esetén a panaszok enyhítésére, megszüntetésére, vagy megelőzés céljából készítsünk teát az akácvirágból. Íze kellemes, alkalmanként akár élvezeti teaként is fogyaszthatjuk. Kellemes aromája miatt szörpöt is készítenek belőle. Az akácvirágból pálinkát is főzhetünk. Ráncsimító, bőrtónus javító hatása is van, így előszeretettel alkalmazzák kozmetikumokban. A fehér akác virágának kivonata bőrkondicionáló anyag és erősítő szer. A kozmetikai készítményekben érzékeny, gyulladásra hajlamos, aknés, zsír- és vízhiányos, szeboreás bőr ápolására alkalmazzák, illóolaját az illatszeripar hasznosítja. De ha egyszerűen egy kis kényeztetésre vágyunk, tegyünk a fürdővízbe jó sok akácvirágot.Hozzávalók az akácvirág szörphöz:- 3 liter csapvíz- 3-4 liter akácvirág- 0.5 kg citrom leve, (vagy 8 teáskanál citromsav)- 2 kg kristálycukor- 3-4 szárított hibiszkusz virágszirom a színezéshez
(el is hagyható)Melyik akác virága alkalmasszörpnek? Van ugye a fehér akác, a lila akác, és van a sárga akác, közismertebb nevén az aranyeső. Mi ezek közül csak a fehér akác virágát ajánljuk nyugodt szívvel. Ugyan a lila akácnak sem mérgező a virága (minden más része azonban az), de sokaknál okoz gyomor és bélrendszeri panaszokat, rosszullétet. Ezért mi nem ajánljuk a lila akác virágát sem szörpnek sem más felhasználásra. Ami pedig a sárga akácot (aranyeső) illeti jó tudni, hogy minden része, még maga a virága is mérgező, ezért ezt a fajt semmiképpen se fogyassza el senki semmilyen formában!Akácvirág szörp elkészítése:
Tegyünk oda forrni 3 liter vizet. Amikor felforrt, vegyük le a tűzről. Keverjük el benne a citromok levét (vagy a citromsavat), majd szórjuk bele az akácvirágokat (ha szeretnénk hogy szép színe legyen, akkor dobhatunk bele hibiszkuszvirág szirmokat is. Ez ízében nem fog érződni, de gyönyörű színe lesz. A mienk is ezzel készült), majd alaposan keverjük össze. Tegyünk rá egy fedőt, és hagyjuk ázni egy napot. Másnap szűrjük le, nyomkodjuk ki alaposan a virágokat, majd a megmaradt, leszűrt lét tegyük fel főni. Amikor felforrt, adjuk hozzá a kristálycukrot, és főzzük legalább tíz percen át. Ezután palackozhatjuk. Ha forrón palackozzuk, majd azonnal le is zárjuk, nem kell bele tartósítószer, mehet a száraz dunsztba, majd a kamra polcra. Igazán finom kis üdítőital készíthető belőle. Nálunk az egész család szereti. :-)