Bongó-krém

  • 2013.07.09.
  • 9

Node, mielőtt még rátérnénk erre a meggyes-pisztáciás brownie-morzsás pohárkrémre, ezt nézzétek meg:Melinger Zita, a hipertehetséges, fantasztikus Meilinger Zita rajzolta. A blognak. Nekem, rólam, értem, stb. Jó, mi? Zita minden, ami én nem vagyok. Szuperül rajzol, míg én egy egyenes vonalon is pár percig gondolkodok, Zita szupercuki babákat varr, míg én - sajnos - a mai napig nem villantottam meg nem létező varrótudásomat, és úgy egyébként, egy nagyon tehetséges művész, ami én abszolút nem vagyok. Még az év elején kezdtük a liaisont, amikor Brúnó első szülinapjára egy macit rendeltem tőle, ő az itt ni:A maci a Walter nevet kapta, ami arról is híres, hogy - bár nem hurcolja magával Brúnó sehova és egyelőre nem kötődik hozzá különösebben, - amikor azt mondtuk, hogy "hol van Walter", akkor egyenesen odaspriccelt és megfogta Waltert - és ez volt az első ilyen jelenség a kis életében. Ezen egészen addig örvendeztünk, míg egy másik alkalommal a "hol van a kamion"-ra is Waltert fogta meg, és akkor leesett, hogy ő lehet, hogy a "hol van-t" köti össze a macival, de mindegy, túléltük. Walter törzstag azóta is, én meg "összebarátkoztam" Zitával és lerohantam az ötleteimmel...és addig meddig diskuráltunk, míg végül kikerekedett belőle például Zitának ez a nagyszerű ötlete, hogy néha küld nekem 1-1 posztomhoz rajzot. Mint például most. Ahogy morzsázom a brownie-t és előkészítem a meggyet. Hát mennyire cuki már, nem?Nézzétek meg Zita lapját feltétlenül, nagyon aranyos állatkákat varr, (nálam a maci, az oroszlán és a bárányka a top3:) gyönyörű táskákat is készít és hát rajzol sokat és szépet. Van ez az új dolog, aminek az a lényege, hogy beküldhetsz egy fényképet és ő "megrajzolja" azt, hát ez szerintem olyan jópofa, hogy ha tehetném, minden fontosabb momentumról csináltatnék ilyet és ezekkel dekorálnám pl. Brúnó szobáját is.No és akkor a kitérő után a recept:Hozzávalók:A brownie-hoz:65 g vaj65 g étcsoki35 g darált pisztácia1 db tojás50 g cukor2-3 dl hideg habtejszín (esetleg pici porcukorral édesítve)meggypisztácia darálva(pisztáciapaszta, mint ez itt) - elhagyható1. A brownie-t elkészítjük: A csokit megolvasztjuk és félretesszük. A vajat megolvasztjuk és a cukorral és tojással kikeverjük, majd hozzáadjuk az olvasztott csokit és a végén a darált pisztáciát is. 18 cm átmérőjű tortaformában 180 fokon 20-25 perc alatt megsütjük. Ha kész, hűlni hagyjuk.A brownie-t magában, vaníliafagyival, vagy akár málnahabbal is megehetjük, de beáldozhatjuk egy ilyen pohárkrémben is.2. A tejszínt felverjük, ha nagyon édesszájúak vagyunk, akkor a vége felé adunk hozzá 1-2 evőkanál porcukrot. A meggyet megmossuk, kimagozzuk.3. Összerakjuk a pohárkrémet: teljesen tetszőleges sorrendben egymásra adagoljuk a hozzávalókat. A legjobb a tejszín, (pisztáciapaszta), browniemorzsa, meggy, darált pisztácia sorrend volt. Ezt addig halmozzuk, amíg fér a pohárba.A pisztácia továbbra is a Noosti Kft szuper pisztáciája, amiről már korábban is írtam.