Epres falatok

  • 2013.06.11.
  • 6

No nem ám csak úgy, pucin, hanem kecskesajttal és bazsalikommal megtámogatva. Szerintem isteni. Főleg ezzel a saját bazsalikommal, amit Brúnó öntözget fáradhatatlanul. Először érdemes elkészíteni a kosárkákat. Jó sokat, mert ez mindenre jó. Rakhatunk bele túrókrémet, mascarponekrémet, akár egy pötty fagyit, bármit. Az a lényeg, hogy ki kell hűlnie. Amíg hűl, nyugodtan kimehetünk például az udvarra és végignézhetjük, ahogy a majdnem 1,5 éves megsétáltatja a nagy bazi flair-széket, aztán tandemben cipelünk egy óriás felnőtt gereblyét masszív vauvauzások közepette, nyilván csupa homokkal beszórt ruházatban - egyesek arcilag is megmártózva benne. Majd egy teljes mezcsere és majdnemfürdés után tulajdonképpen el is telik annyi idő, hogy összerakhatjuk a falatkákat.A fotó most nem normális fotó, mert arra már tényleg nem jutott idő, de azért kirakom, hogy lássátok. És ha vagytok az Instagramon, akkor gyertek oda is, mert most már ott is megtaláltok. Ha meg még nem vagytok, akkor ideje megjelenni. Az instagram az új facebook. Haha.Hozzávalók a tésztához:110 g liszt 85 g hideg vaj1 csipetnyi só10 g cukor2-3 evőkanál hideg vízpár szem eper - a többiből lehet egy gyors eperlekvárt kutyulni5 dkg kecskesajtnéhány levél bazsalikom1. A lisztet a hideg vajjal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a csipetnyi sót, a cukrot és a vizet és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. Folpackba csomagoljuk és hűtőbe tesszük fél órára.2. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. A tésztából kis gombócokat formázunk és tenyérrel ellapítjuk, majd szilikon mini muffinsütőformába egyengetjük. De azt is lehet, hogy simán sütőpapíros tepsibe fektetjük a lapocskákat. Így nem kosarak lesznek, hanem lapok, de az nem baj. 15 percig sütjük (de jobb inkább figyelni, hogy nehogy megégjen.)3. Ha kész és kihűlt, akkor kecskesajtot morzsolunk bele, megtisztított, feldarabolt epret rakunk rá és bazsalikomlevelet a tetejére.Az eper egy idő után eláztatja, úgyhogy nagyon sokáig nem érdemes tálcán tartani.Egyszer egyébként már csináltam hasonlót, csak ott más volt a kosárka - azt hiszem, mogyorós volt - és nem volt rajta bazsalikom, pedig így az igazán frankó.