Kristóf 4 éves

  • 2016.01.25.
  • 0

Tudom közhely, de hihetetlen, hogy repül az idő. Most volt kis pici baba a 4 éves nagyfiú! :)Idén sem maradt el a saját készítésű torta. Idei tortát két mese is ihlette. Az egyik egyértelmű (Thomas), a másik csak célzásképpen került a tortára, de az ünnepelt egyből felismerte.A marcipán dekorációt ezúttal is Andris készítette (ő nagyon ügyes! :) ), az én érdemem csak a piskóta és a krém.Itt vannak a korábbi évek alkotásai is.2 évesen Bogyó és Babóca3 évesen helikopteres Honvéd kórház
torta készült (napi szinten a mentőhelikopter leszállásokat, felszállásokat csodáltuk)Hozzávalók (18 cm-es tortához, 10-14 szelethez):2 tojásból ez a piskóta. Háromba vágtam. Szintén a linken leírtak szerint készült karamell is, abból 2-3 evőkanálnyi került bele.Tejcsokoládé krémhez: 250 g tejcsokoládé (callebaut) + 130 ml tejszínVajkrém a marcipánborítás alá: 100 g puha vaj+100 g porcukorMarcipánborításhoz nagyjából 500 g marcipán (különböző színek)A piskótát a leírtak szerint megsütöm, ha kihűl háromba vágom. A karamellt is elkészítem.A csokikrémhez a forró tejszínhez keverem a csokoládét. Hűtőbe teszem nagyjából 1-1.5 órára (ne legyen teljesen kemény). Kiveszem és robotgéppel habosítom.A vajkrémet is előkészítem.Összeállítom a tortát. Az alsó piskótalapara kerül egy kevés karamell, majd a csokikrém fele. Rá a következő lap a egy kevés karamell és a maradék csokikrém. Végül a harmadik lappal lezárom a tortát. Vékonyan bekenem a vajkrémmel majd jöhet a marcipánborítás. A torta 3-4 napot szobahőmérsékleten is kibír.Ő a Shaun (The Sheep) mese főhőse: