Mángoldos-fokhagymás galette

  • 2013.04.17.
  • 3

A legszebb mángold szerintem ez a piros szárú. Mi nagyon szeretjük minden formában. Leggyakrabban főzelék készül belőle, de került már pizzára
és bulgur mellé is.Kisbabának is ugyanúgy adható, mint a spenót, úgyhogy Kristóf egyik héten spenótot, másik héten mángoldot eszik. Itt olvashattok például néhány érdekességet a mángoldról, spenótról, a benne levő vasról és az oxálsavról, ami korlátozza a vas hatékony felszívódását. És arról is, hogy kalciummal közömbösíthető az oxálsav, tehát nem véletlen, hogy gyakran a spenótfőzeléket valamilyen tejtermékkel egészítik ki. Az is érdekes, hogy az oxálsav nagy részétől forrázással (blansírozással) megszabadulhatunk, csak sajnos akkor egyéb értékes anyagok is távoznak a finom zöld levélből.De vissza a galette-hez. Szerintem nem lenne hiba egyszerűen pitének nevezni. Mint ahogyan a quiche is fut pite néven. Talán annyi különbséget emelnék ki a kettő között, hogy a pitében, quichben van tojás (mármint a tésztájában), a galette tésztája tojásmentes. Rá kerülhet tojás, sőt érdemes is a felületét tojással bekenni, de bele nem igazán kerül (legalábbis én olyan recepttel nem futottam össze). És jellegzetessége még az, hogy töltelék csak a tészta közepére kerül és a széleit még nyersen visszahajtogatják. Készülhet édes töltelékkel is. Nálam ezúttal egy mángoldos-fokhagymás töltelék került bele, jó sok sajttal.Hozzávalók (2 db. 18 cm-es galette-hez):150 g (rozs)liszt75 g vaj75 g 20%-os tejföl1/2 kk só4 nagy mángoldlevél (szárral együtt) - 75 g1 kisebb fej fokhagyma (10-12 gerezd)75 g Grana Padano vagy parmezán sajt1 tojássóA sütőt előmelegítjük 190 fokra.A mángold leveleket megmossuk, megszárítjuk majd csíkokra vágjuk. A sajtot is apróbb kockákra vágjuk. A fokhagymát megtisztítjuk. A tojást villával kissé felverjük.Elkészítjük a galette tésztáját. A vajat kissé megolvasztjuk (csak puha legyen, nem folyós). A lisztet a sóval összekeverjük. Sóból nálam Kristóf miatt kevesebb ment bele, magunknak régebben több került bele. Kóstoljátok meg, ha nem elég sós, akkor kerüljön még bele egy kevés. A tésztát ketté osztjuk (nálam két darab 150 grammos darab lett) és két nagy kört nyújtunk belőle (23-25 cm-es). Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük.
A kör széleit szabadon hagyva megkenjük bőségesen tojással, megtöltjük a mángolddal, sajttal és fokhagymával. Sózzuk, majd elosztva ráöntünk annyi tojást, hogy egy kevés maradjon a két galette külsejét bekenni. Behajtogatjuk a széleit és ecset segítségével a maradék tojással bekenjük. 190 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük.