Gyógyteák és Szabó Gyuri bácsi

  • 2015.07.21.
  • 0

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember gyógynövényekkel és gyógyteákkal foglalkozik. A népi gyógyítást kutatja és alkalmazza. A múlt héten végig hallgattam egy előadását, ahol azt sorolta, hogy különféle megbetegedésekre milyen gyógynövények valók. Mivel úgy láttam több előadása is fent van az interneten, ezért úgy gondolom nem követek el jogsértést ha közzé teszem itt az előadáson készített jegyzeteimet, hiszen hátha másnak is segítenek ezek a tanácsok. Itt szeretném megjegyezni, hogy ezek a tippek nem a sajátjaim, így nem is próbáltam még őket (egyelőre) szóval felelősséget nem tudok vállalni a tartalmukért. A továbbiakban különféle testrészekre és panaszokra való gyógyteákat sorolok. Akit jobban érdekel a téma a youtube-on sok ilyen videót találtam, például itt és itt.Általános tudnivalókFelnőtt adag: 2,5 dl víz
+ 1 csapott evőkanál teafűGyerek adag: 2,5 dl víz
+ 1 csapott kiskanál teafűA friss gyógynövényeket leforrázás után 5 percig, a szárítottakat 15-20 percig érdemes áztatni.És akkor tetőtől talpig:Haj: a hajtöveket és ápolja és erősíti a következő pakolás: 1:1 arányban citromlevet és tejszínt elkeverünk, majd mehet bele egy kevés mandulaolaj. Hajmosás előtt a fejbőrbe masszírozzuk, állni hagyjuk 10-15 percig, ami szépen beszívja magát. Utána lemossuk a masszát és megmossuk a hajat. Hajmosás után barna hajúaknak érdemes diófalevél teával (friss vagy szárított diólevél
+ víz) átöblíteni a hajat.Szem: 1/2 dl dióteát készítünk (1 mokkáskanál diólevél, fél dl víz) és kívülről a csukott szemhéjra kenjük. Mindennap ismételendő.Mandulagyulladás, arcüreggyulladás, fogínysorvadás: diólevél teával kell gargarizálni, arcüreggyulladás esetén a kiáztatott füvet éjszakára az arcra kell kötni (folpack és textil zsebkendő segítségével).Allergia: diólevél teába áztatott fültisztító pálcikával az orrlukakat áttöröljük.Torok fájás: diólevél tea és kakukkfű. Ezek remekül fertőtlenítenek.Pajzsmirigy (túlműködésre vagy alul működésre): Napi egy csésze közönséges galaj teát érdemes inni rá, úgy, hogy kortyonként gargarizálva kell elfogyasztani, beosztani egész napra az egy csészényi teát. Jó lehet még rá a szurokfű tea, ami az agyalapi mirigy működését is segíti, így a PCOS-re is jó lehet, hiszen összefüggésben áll a petefészek működéssel is. (Ha jól értettem.)Szív/vérnyomás: A magas vérnyomás oka lehet vese-probléma, így ha valakinek nagyon magas a vérnyomása és szokott veseköve lenni, akkor nézesse meg azt is! (Tapasztalat, Édesapámnál is ez volt.) Ha a vese a problémás, akkor nyírfalevél -, tejoltó galaj-, csalán-, vagy mezei zsurló teát kell inni. (Adagolásról érdemes kikérni az orvos véleményét vagy akár Gyuri bácsiét.) Magas vérnyomás csökkentésére napi egy csésze galagonya tea való, de ezt alacsonyra nem szabad alkalmazni! Ha javulnak a panaszok, akkor a napi egy teát heti egyre érdemes cserélni. Ingadozó vérnyomásra fehérfagyöngy tea való, ez egyébként a rák ellen is felveszi a harcot, valamint a cukorbetegeknek is ajánlott, vagy akár csak megelőzésre is.Koleszterin csökkentés: Galagonya, veronika és a tyúkhúr tea jó erre a célra.Tüdő/légúti megbetegedések: Asztma ellen a martilapu nevű gyógynövényt kell meggyújtani és a füstjét beszívni, mintha csak a megfázáskor inhalálunk. Tüdőre jók a következő teák: kakukkfű, útifű, tüdőfű, ökörfarkkóró, tavaszi kankalin.Máj/epe: Megelőzés céljából heti egy csésze gyermekláncfű teát kell inni, gyógyításra ugyanezt, napi egyszer. Ez a májnak és az epének is használ. Epére ezerjófű teát kell inni, de csak ha baj van. Ciszta esetén nem szabad, ilyenkor diólevél teát kell inni. Epekő esetén télen fekete retket, nyáron a patikákban kapható fekete retek cseppet kell fogyasztani.Vese: Már írtam a magas vérnyomásnál erről. Fontos, hogy nagyon sokat kell inni. (Idősebb korban az ízületi fájdalmak oka is lehet a kevés folyadék fogyasztás.) A nyírfalevél tea a vesekőre a legjobb, teljesen eltünteti.Gyomor: Refluxra esténként kell orbáncfüvet inni (kivéve epekövesek és szívgyógyszert szedők!), a gyomorsavat pedig a fehér akácvirág tea teszi rendbe.Bélproblémák: diólevél tea, napi egy csészével.Hasmenés: őrölt lósóskamagot kell enni, egy evőkanállal naponta. (Nyilván addig, amíg tart.) Egy másik trükk, ez bár nem Gyuri bácsié, de azt hallottam, hogy a babér tea is remek rá, 2-3 levelet kell leformázni 4-5 dl vízzel. (Nem próbáltam, de érdekes ötlet.)Ízületi problémák: oka lehet a folyadékhiány illetve vese működés gondok is. Ekkor a vesére való teákkal érdemes próbálkozni. Gyulladásra a réti legyezőfű ajánlott, de mivel sok benne a szalicil, ezért érdemes mellé erdei málnalevél teát is fogyasztani.
Porckopásra: 2 dkg étkezési zselatint meleg vízzel feloldunk, bekenjük a problémás területet (térd, könyök stb.), vagy egy evőkanállal eszünk belőle.Cukorbetegség: Megelőzésre: napi egy csésze erdei málnalevél/szederlevél, mezei katáng levél/gyökér, diólevél, fehérbabhéj tea. Ha már kialakult, akkor egy saját kész terméküket ajánlotta, ez a Diabess Görgytea, amiről azt mondta, hogy sokáig, 45 percig kell áztatni (gyökereket is tartalmaz), majd étkezés után rögtön elfogyasztani.Rák: megelőzésre: tiszítókúra: csalánlevél, diólevél tea. Gyuri bácsi felhívta a figyelmet, hogy érdemes figyelni a pH értékre, immunrendszerre. A savcsökkentésre málnalevél teát, szederlevél teát és citromlevet ajánlott. A cukrot el kell hagyni, helyette az édesítésre a Steviát ajánlotta. Sok antioxidánst kell ilyenkor enni: nyers céklalevet, főtt paradicsomlevet, C vitamint: csipkebogyó, citromlé, málnalevél, gyümölcsök. Érdekesség, hogy kutatások szerint az aszalt szilvának jóval magasabb az antioxidáns értéke, mint a frissnek. Mellrákra és méhnyakrákra is cukor nélkül, 12 óra főzéssel készült szilvalekvárt javasolt, egy erdélyi módszer alapján.Meddőség: A petefészekcisztára ajánlotta a diófalevél teát, 2,5 dl-t inni naponta, a maradék 2, 5 dl-el hüvelyöblítést végezni. A kiázott teafüvet (diólevelet) éjszakára a ciszta helyére lehet kötni, így hatásosabb a kezelés. Spermaproblémákra zellert kell enni, illetve fürj vagy gyöngytyúk tojás sárgáját.
Kicsit hosszúra nyúlt ez a bejegyzés, de remélem azért tudtam segíteni valakinek. Ha bármi gond van, akkor szerintem érdemes kipróbálni ezeket a teákat, bár előtt

Címkék

Egészség Tipp