Feketeribizli fagylalt sült pillecukorral

  • 2015.07.08.
  • 5

Természetesen ez utóbbi hozzávaló egy hamisítvány, de annak elsőrangú! Az egész úgy történt, hogy egy desszertet készítettem, amiből maradékként megmaradt 6 tojásfehérje. Mi villant be rögtön az agyamba? Hát a pavlova. Úgy képzeltem, hogy egy elegáns habkosarat formázok, amire majd jól rápakolom ezt a fagyit, és még rengeteg friss gyümölcsöt. Nos, a habcsók az a desszert, amit én egyszerűen képtelen vagyok kivitelezni (egyetlen egyszer sikerült még csak), és ebben az esetben sem hazudtoltam meg saját képességeimet. A habcsókok puha, karamellizálódott szélű/tetejű kis kupackák lettek. Először elkeseredtem, de mikor rájöttem, hogy az íze teljesen olyan, mint a sült pillecukornak, még meg is örültem ennek a kudarcnak. Így lett ennek az isteni krémes, édes, egyszerű fagyinak a kísérője a habcsókból avanzsált pillecukor. Szerintem jól jártam a cserével. Persze ha épp nincs otthon elbénázott habcsók, akkor a fagyi magában is zseniálisan finom!Hozzávalók (4-5 nagyobb gombóchoz)- 2 banán- 20 dkg feketeribizli- fejenként 1 darab elfuserált habcsók(6 tojás fehérjéből habot verek, félidőben ment hozzá 2-3 evőkanálnyi fruktóz - vagy tetszőlegesen más hőálló édesítőszar, aztán kiformáztam néhány kisebb és egy nagy kupacba. Ahogy a nagy könyvben meg van írva alacsony hőfokon, 140-150° körül sütöttem kukucskálás nélkül kb. 25-30 percet, majd megnéztem, de már barna volt mind. A sütőben hagytam kihűlni, bár igazából nem lett volna nagy hőingadozás, ha ki is veszem, olyan meleg volt ma... Az eredmény: puha, karamelles ízű, pillecukorhoz hasonló ízű és állagú valami.)ElkészítésA banánt és a ribizlit összeturmixoljuk, (én hagytam benne darabokat, úgy szeretem) majd vagy fagyigépben (igen, már nekem is vaaan!!) készítjük el, vagy simán lefagyasztjuk. Időnként át lehet keverni a krémesebb hatás érdekében, de szerintem a banán alapból fog neki adni egy jó kis állagot.Én a kis pillecukraimmal tálaltam.