Káposztasaláta

  • 2013.07.01.
  • 0

Mostanában nagy sikere van az amerikai káposztasalátának, az úgynevezett coleslawnak. Én először ilyen salátát a KFC-ben ettem - jó rég volt - és azóta nagyon szeretem. Azóta itthon is szoktunk káposztasalátát csinálni, mindig máshogy. Néha kerül bele hagyma, vagy répa is. A mostani receptben a káposztán kívül csak alma van, no meg otthon kikevert majonéz. Angolszalonnával, vagy más húsok kísérőjeként kitűnő és egészséges köret.Hozzávalók-1 kis fej friss káposzta- 1 nagy alma (meghámozva)- 2 tojás- kb. másfél evőkanál porcukor- 1-2 csipet só- 1 dl olívaolaj- fél citrom leve- 450 g joghurt (egy nagy pohár)ElkészítésA káposztát aprítóval aprítsuk nagyon apróra, az almát mossuk illetve hámozzuk meg, majd reszeljük le nagy lukú reszelőn.
A tojást keverjük ki a cukorral és a sóval valamint a citromlével, majd apránként (nagyon lassan) adagoljuk hozzá az olívaolajat. Amikor rendesen elkevertük, adjuk hozzá a joghurtot. Kóstoljuk meg, és ízlés szerint adhatunk hozzá még cukrot vagy sót.
Keverjük össze a majonézt a káposztával, hűtsük le. Akár azonnal is fogyaszthatjuk, de finomabb - szerintem - pár óra állás után, amikor már összeértek az ízek. Húsok mellé köretként tálalhatjuk.