Ma van a kenyér világnapja - Foszlós kenyerem

  • 2013.10.16.
  • 1

Október 16 !!! minden évben ezen a napon ünnepeljük a Kenyér Világnapját, s erre úgy készülünk, hogy minimum két kenyeret sütünk, de az egyiket elajándékozzunk, barátoknak, ismerősöknek, rokonoknak, ki kinek. Én ma nagyon későn fogtam hozzá a kenyérsütéshez, mert így jött ki a lépés, de azért sikeresen zárult a nap. A fotók nem olyan szépek, mert fény az már nem volt, de szerintem nem is ez a lényege a dolognak.

Foszlós kenyerem
hozzávalók és elkészítés
Kovászt készítettem, reggel 7 óra körül3 dl víz30
dkg finomliszt,5

dkg élesztő2 evőkanál olajFakanállal jól kikevertem, Kelesztő tálban kelesztettem egészen délután 3 óráig.Ekkor következett a kenyértészta összeállítása
Hozzávalók
Az összes kovász
0,5 liter víz3,5 dkg himalája só 1,2 kg finomliszt2 evőkanál olaj,5 dkg olvasztott vaj
Minden hozzávalót a dagasztógépbe tettem, és a tésztát kb 8 percig keverte a gép. Kelesztő kosaramat kibéleltem konyhakendővel (nagymamám szőtte kenyérkelesztő kendő)
2 x 30 perces pihentetés következik. Az első 30 perc után átmozgattam a tésztát, de nem gyúrtam vissza az eredeti méretére !!!!!!
Vissza került a tészta a kosárba, letakartam és 30 percig újra pihent.
A megkelt tésztát ketté vágtam egyharmad - kétharmad arányban. Az egyiket egy nagyobb vas kacsasütő edénybe, míg a kisebbiket egy Ultrapro 3,6 literesbe tettem.
A kisebbiket sütőedénnyel együtt a hideg kamrába vittem. A nagyobbik méretűt a konyhapulton hagytam kelni 40 percig.
Ekkor bekapcsolatam a sütőt és 20 perc alatt előmelegítettem 250 fokra. A sütő elérte a hőfokot, a kenyértészta összesen 60 percet kelt. A tészta tetejét jócskán lelocsoltam vízzel és így ment be a sütőbe. 10 percig 250 fokon, majd 35 percig 190 fokon sült készre.
Amikor a nagyobbik kenyeret betettem sülni, akkor hoztam a konyhába a kisebbiket, hogy vegye át a konyha melegét a tészta, és ugyanúgy jártam el vele, mint a nagyobbik kenyérrel.
A kicsi 220 fokon kezdett sülni 10 percig, majd 35 percig 190 fokon.
Amikor kisültek, jócskán lepermeteztem hideg vízzel és hagytam, hogy bírkózzanak a cserepezéssel. Sikerült megoldaniuk ezt a feladatot is :)
Mivel a kenyér világnapján az a jó szokás vált be, hogy egy kenyeret elajándékozunk, én a Facebook-on a Szarvasi lakosok figyelmét felhívtam (a kenyér kisülése előtt fél
órával), hogy mindjárt jövök és hozok valamit. Érdemes lesz figyelni
!!!!
- s ezzel elindult egy játék. Nem voltak már nagyon sokan a FB-on, mert elég késő este volt, de azért az érdeklődés megindult. Végülis a nyertes választhatott a két kenyér közül, s természetesen (szívem szerint is) ezt a nagyobbik kenyeret választotta. Nagyon boldog volt, s holnap reggel jönnek a finom házi foszlós kenyérért. Jó étvágyat kívánok hozzá.
A nagyobbik kenyér 1,4 kg, míg a kisebbik 0,85 kg lett.

Címkék

Kovász Kenyerem