Provanszi olíva-pástétom

  • 2016.06.20.
  • 7


Rajongásom a fekete olívabogyó iránt akkor erősödött meg, amikor év elején vettünk egy óriási olívabogyó konzervet, ami mindössze másfél font volt, mivel a szavatossági lejárata a végéhez közeledett, mindössze 4 hét választott el tőle. Először nem is akartam megvenni, mert olyan nagy volt, de férjem könnyedén rábeszélt. Akkor kezdődtek el a különböző fekete olívás receptek íródni a blogomon. Olívás répasaláta, olívás ciabatta, tofus görögsaláta. A konzerv dobozát sem hagytam kihasználás nélkül, kipróbáltam sütésre, egy szép, közel 2 kg-os kenyeret sütöttem benne. A most következő receptem is abból a sok olívából készült. Mondhatom, szinte függővé lettem a fekete olívának. Ugyan már próbáltam sokféle olívát, a legnagyobb, lilás színüeket szeretem a legjobban, de a fekete lényegesen olcsóbb és többfelé kapható. A következő receptet olívakedvelőknek kifejezetten ajánlom, de akik még nem próbálkoztak provanszi ízekkel, azok is feltétlen próbálják ki, nem fogják megbánni (szerintem).




A recept
Hozzávalók: 

10 dkg magozott, fekete olíva bogyó (apított, vagy egész is jó)
3-4 ek hidegen sajtolt olíva olaj
1 evőkanál provance fűszerkeverék 
½ citrom leve (elhagyható)
1 ek rozmaring
1 gerezd fokhagyma


Elkészítés:
 

Gyorsaprító gépünk poharába rakjuk a fenti hozzávalókat, kivéve a rozmaringot. Ha nincs otthon citrom, és kimarad, nem nagy gond, már készítettem anélkül is. Igaz, jobban kiemeli a finom fűszeres ízeket. A rozmaringot a végén érdemes hozzákeverni, vagy csak a pástétom tetejét picit megszórni vele. Ha nincs gyorsaprító gépünk, botturmix is segítségünkre lehet.