Lehetsz az ízek szerelmese lisztérzékenyen is!

  • 2018.03.11.
  • 9


Hat éve, hogy kitaláltam, hogy önmegvalósítom magam és gasztroblogot írok. Honnan jött az ötlet?  Rosszkedvűen és náthásan a metrón utaztam, felpillantva egy plakáton ragadt meg a szemem, amelyről egy fiatal srác mosolygott vissza rám. Rögtön felismertem az egyik évfolyam társam az a gimiből, ezek szerint könyve jelent meg. A Nyugatinál le is szálltam, bementem az első könyvesboltba és megvettem a könyvét, közben kicsit keserű volt a szám íze. Mindig az volt az álmom, hogy újságíró legyek, hogy cikkem jelenjen meg a Nők Lapjában. Neki sikerült írnia. Nekem miért nem? Otthon  a kezembe vettem a könyvet, pár óra olvasás után letettem. Megállapítottam, hogy a sztori zseniális és, hogy én a fasorban sem vagyok. Most mi lesz? Rádöbbentem, hogy ideje elkezdenem valóra váltani az álmomat. Imádok főzni, így kitaláltam legyen egy főzős és néha sztorizós gasztroblog. A blogolásról fogalmam sem volt. Beírtam a Google keresőbe, hogy  blogírás és este tízre létrehoztam egy oldalt. Másnap pedig neki álltam megfőzni az első receptet. Így kezdődött minden, nem tudtam, hogy lesz -e egy ember  is, aki ezt el fogja olvasni. Bizony lett! Aztán egyre és egyre több recept született, sokat sütöttem és főztem, receptversenyt nyertem meg, főzős tanfolyamon és számtalan gasztrofesztiválon vettem részt. Kaptam ajándékba szakácskönyvet, különböző mintájú tányérokat, alátéteket, konyhai kütyüket, szilikonformákat. Már ott tartottam, ott hagyom a multinacionális létet és szakácsnak állok, amikor egy hétfői napon megkaptam a diagnózist, hogy lisztérzékeny vagyok. Emlékszem a doktornő megkérdezte, hogy a jó vagy a rossz hírrel kezdje? Mondtam kezdje a jóval. Hát továbbra is megehetem a sajtot, gondoltam magamban klassz nehezen bírnám tejtermékek nélkül. Mi a rossz hír? Maga lisztérzékeny, ezért fáj hónapok óta a gyomra. Fel sem fogtam, amit mondott, leültetett egy székre és  elkezdte sorolni, hogy mit jelent, mi az amit nem ehetek meg. Tulajdonképpen szinte semmit egy normál ember étkezési szokásaihoz képest. Első kérdésem az volt, hogy meddig? Ameddig él be kell tartania a gluténmentes diétát hangzott a válasz. Egyedül ezen a délutánon sírtam el magam, amikor a kórház előtti zebrán átmentem. Nem azon, hogy mit nem ehetek meg, hanem azon, hogy amit ezentúl megehetek, annak biztos szar lesz az íze és úristen, ha egyszer gyerekem lesz, neki is ezt kell majd ennie, mert az anyja csak ilyet főzhet otthon. Aztán szépen lassan beletanultam és rájöttem, hogy az élet nem áll meg és ehetünk gluténmentesen is isteni ételeket. Készült a kakaós csiga,  házi kenyér és a számtalan sütemény, mégis még így is fele annyi szénhidrátot ettem. mint előtte. A blogolást nem hagytam abba, sőt kihívásként éltem meg, hogy megmutassam másoknak,  hogy ettől még gourmand marad az ember és ugyanúgy nagy kanállal tudja élni az életet. Ma már minden helyzetben feltalálom magam és sokszor még a gluténmentes kenyér is elmarad. A mérleg pedig ma 20 kilóval kevesebbet mutat, újabban pedig már mosolyogva mondok le a cukros dolgokról is.  Hogy az álmom valóra vált-e? Igen, megvolt az a pillanat, igaz még nem nyomtatott formában, de a Nők Lapja Café gasztro rovatában megjelent több cikkem. Az egyik nagymamám  isteni puliszkájáról szól, amely  gyerekkorom ízvilágát idézi fel, nagyon tetszett a nagyinak is megilletődve hallgatta, amikor telefonon keresztül felolvastam neki. Vannak-e nehézségek? Igen akadnak, például nyáron a strandon csorog a nyálam egy lángosért vagy sóhajtok egyet amikor másnak veszek pékárút a pékségben és érzem az illatát. Rájöttem, hogy az a legkisebb gond az életben, ha valamit nem ehetek meg. Hogyha lehetőségem lenne cserélnék-e mással? Nem, hiszen akkor nem ugyanaz az ember lennék, mint aki most vagyok.