Piskóta tekercses tejcsoki-mousse torta szülinapra

  • 2013.06.25.
  • 7

A kisebbik fiam egy évvel idősebb lett, 14 már, az ő szülinapjára készítettem ezt a tortát, mert azt kérte csokis legyen. Majdnem teljesen sikerült is, amit akartam, szép és finom torta lett, tejcsokival és fehércsokival készült, a dísz benne a fehércsoki krémmel töltött piskótatekercs, kivül és belül is az van.Túl vagyunk a ballagáson, itt 7 osztályos az általános iskola, majd 3 év ifjúsági iskola jön, és utána 3 év középiskola, összességében 1 évvel többet járnak suliba, na nem mintha ettől ennyivel okosabbak lennének, de ebbe most nem megyek bele. A ballagást sem úgy kell elképzelni, mint otthon, ez inkább olyan búcsú ünnepség, a szülők a gyerekekkel együtt kényelmesen ülnek, finom falatokat esznek, amit a 6. osztály készít el, közben a gyerekek és a tanárok is műsort adnak, vicces beszédeket tartanak. Angi nem jöhetett el, azt mondta Iván osztályfőnöke, hogy kistesók most ne jöjjenek, mert ez az este nem róluk szól, hát attól még szerintem ott lehettek volna, de nem vitatkoztam. Már csak reménykedni tudok, valahogy túléljük ezt a kamaszkort, mert naponta többször is kiakadok. Kamaszkoromban én nagy lázadó voltam, utólag nem is értem, hogy tudtak engem elviselni, hát most megkaptam én is a lázadót, pár év küzdelem következik. Visszatérve a tortára, íme a recept.Az alsó lap 3 tojásból sütött piskótalap.A piskóta tekercshez:2 db. egyenként 3 tojásból sütött piskótalap (nagy méretű tepsiben)10 dkg fehércsoki1,5 dl tejszínA tejcsoki mousse-hoz:30 dkg tejcsoki0,5 dl forró tej 5 dl tejszín20 dkg mascarpone10 db. zselatinlapA fehércsoki zseléhez:10 dkg fehércsoki2,5 dl tejszín2 tk. zselatinA tetejére 2,5 dl tejszíncsoki szívek Először a piskóta alapot sütöttem meg, én mindig egész tojásból készítem, nem szoktam külön választani, a tekercset ugyanígy készítem, recept itt található, a tojások számától függően arányosan növelem vagy csökkentem a többi hozzávaló arányát. A tekercsekhez nagyon vékony piskótalapot sütöttem a legnyagyobb méretű tepsiben, nem voltam benne biztos, hogy mennyire lesz szükség, pár szelet maradt ki, de az gyorsan elfogyott. A kihűlt piskótalapokat megkentem a fehércsoki krémmel, ami nagyon egyszerű, felolvasztottam a fehércsokit, visszahűtöttem és a felvert tejszínbe kevertem. Az egyik tekercset vékony szeletekre vágtam, ezzel raktam ki a tortaforma oldalát, a másik tekercset óvatosan körré formáztam. Megpróbáltam a piskóta alap közepére állítani, a két végét egymáshoz illesztettem, néhány helyen megrepedt, de ez nem látszott a szeletelésnél. A mousse-hoz beáztattam a zselatinlapokat hideg vízbe, a csokit felolvasztottam, a tejszínt picit felvertem, de még lágy maradt, belekevertem a mascarponét. A zselatinlapokat kivettem a vízből, feloldottam a forró tejben és a csokihoz kevertem, majd ezt a tejszínes keverékbe tettem és simára kevertem, ráöntöttem a piskótára, elsimítottam, majdnem kevés lett, mert azt szerettem volna, hogy magasabb legyen, mint a piskóta tekercsek. Betettem a hűtőbe megdermedni, addig elkészítettem a fehércsokis zselét. Fél deci tejszínt felmelegítettem, feloldottam benne a zselatint. A fehércsokit felolvasztottam, elkevertem a tejszínnel, simára kevertem a zselatinos tejszínnel, óvatosan a tejcsoki-moussrea öntöttem, hűtőbe tettem dermedni. Tálalűs előtt díszítettem felvert tejszínnel és csokival. Nagyon finom lett, az ünnepelt elégedett volt, meg mi is:)Gratulerer med dagen Ivan:)