Lazacos blini falatok - Minden étel lehet tapas

  • 2013.06.24.
  • 5

Nem készítettem még hajdinalisztes palacsintát, de ki szerettem volna próbálni, receptet itt találtam. Aprócska bliniket sütöttem, amolyan előételnek, vagy partyfalatoknak is nagyon jó, vagy éppen tapasnak, mert Zsuszka játékot hirdetett, amelyben tapast kell készíteni. Mert minden étel lehet tapas, amit ki adagokra lehet osztani, a gyerekek meg egyenesen rajonganak az ilyenekért. Nagyon kis helyes és isteni finom falatkák lettek, vasárnap reggelire készítettem, kaviárt is akartam rá tenni, de elfelejtettem venni. Hozzávalók a blinihez:2/3 bögre liszt1/2 bögre hajdina liszt1/2 tk. só1 tk. szárított élesztő1 bögre langyos tej2 ek. olvasztott vaj1 tojás szétválasztvaA tetejére1,5 dl creme fraichesó, borsfriss kapor és petrezselyem10 dkg füstölt lazac2 db főtt tojáscitromEgy tálban elkevertem a lisztet, a sót, az élesztőt, a közepébe öntötem a langyos tejet és simára kevertem. Nekem kellett még hozzá pár kanál liszt, mert nagyon folyékony volt. Letakarva 1 órát kelesztettem, majd bele kevertem az olvasztott vajat, a tojás sárgáját és a felvert tojás fehérjét is, még egy negyed órát hagytam állni. Egy tapadásmentes serpenyőben aprócska palacsintákat sütöttem, pár perc elég mindkét oldalnak, majd mindegyik tetejére fűszeres creme fraiche került, lazac, főtt tojás és pici citromlé, de ízlés szerint lehet bármit rá tenni. Nagyon finom, kényeztető reggeli orosz-norvég tapasunk volt, máskor is fogok ilyet készíteni, Zsuzska, köszi a játékot:)Nem tudom ismeritek-e ezt a növényt, Sarracenia purpurea a neve.
Észak-Amerikában honos húsevő növény, nálunk még sosem virágzott eddig, de nagyon szép. Örülök neki, kíváncsi voltam milyen lesz és úgy látom több virágot is fog hozni.