Csokitorta születésnapra

  • 2016.03.19.
  • 2

Csokitorta születésnapraIdős barátnőm -aki 5 év óta agyi katasztrófa miatt tolószékben él - elérte a 80. évét. Bár tudtam, hogy a család rendelt tortát a jeles napra, azért én is sütöttem egy csokitortát - tudom, hogy a házi tortát nagyon szereti.Olajos piskóta hozzávalói:6 tojás25 deka cukor25 deka liszt(fele síma,fele rétes)fél zacskó sütőpor7 evőkanál étolajcsipet sóA szétválasztott tojások fehérjéit a cxsipet sóval elkezdtem verni, és mikor már kissé felverődött, fokozatosan adtam hozzá a cukrot, és nem túl kemmény habbá vertem. Nem kell túl keményre verni, meret akkor van esélye a piskótának összeesni, tehát elég tejföl állagúra felverni. Ekkor egyesével hozzáadtam a tojássárgákat, majd kanalanként az olajatr, még mindig a kézimixer legkisebb fokozatán kevereve. A sütőporos lisztet utoljára csak fakanállal dolgoztam bele, majd 23 cm átmérőjű sütőpapírreal bélelt kapcsos tortaformába öntöttem a masszát, és 160 fokra előmelegített sütőbe tettem. Negyvenöt perc alatt sült meg, húsz perc után a tetejére fehér papírt tettem, tűpróbát végeztem, mielőtt kivettem. Rácson hűtöttem ki.Krém hozzávalói:25 deka vaj20 deka porcukor15 deka étcsokoládé1 evőkanál natúr kakaóporfél üvegcse rumaromaA szobahőmérsékletű vajat a porcukorral habosra kevertem. Az apróra tördelt csokoládét a kakóporral meg a rumaromával mikróban felolvasztottam, hozzáadtam a vajkrémhez és jól felhabosítottam.A teljesen kihűtött 3 lapba vágott piskótát megtöltöttem a krémmel, vékonyan a külsejét is bevontam vele, majd egy éjszakára hűtőbe tettem a tortát.Máz hozzávalói:10 deka vaj10 deka porcukor2 evőkanál natúr kakaóporfél deci vízA vajat felolvasztottam, jólkikevertem a porcukorral. A fél deci langyosvízben eldolgoztam a kakaóport, majd hozzákevertem az olvasztott vajhoz.Ráöntöttem a tortára, az oldalán is eligazítottam.
Az ünnepelt a tortávalFelköszöntöttem Évikét, aki nagyon örült a tortának, bár elmondani nem tudja, de minden módon igyekezett értésemre adni. Nem gyújtottuk meg a gyertyát, majd a családi ebéden. Remélem, ízleni fog mindenkinek! :)Gyöngyi Csorba‎
tette fel a receptet egy facebookos süteményes csoportba.
Szerintem jól sikerült a torta, megköszönöm Gyöngyinek!