Tuiles - francia mandulás keksz

  • 2015.05.26.
  • 4

Tuiles - francia mandulás kekszA pünkösdi Banános roládhoz csak a tojások sárgája kellett a tésztába, a maradék fehérjékből mást sütöttem.Tuiles - francia szó, tetőcserepet, csempét jelent. Valamint egy keksznek az elnevezése, ami maradék tojásfehérje felhasználásához nagyon alkalmas.Ennek a keksznek is többféle változata van. Édes és sós ízben egyaránt sütik, de a fő jellegzetessége, hogy Ívelt (hajlított) megjelenésű a végeredmény. Hogy ezt a formát elérjük, kell egy kis trükk, vagyis hogy azon forrón kell hajlítani, ahogy a sütőből kivesszük. Később már megmerevedik, és eltörik. Azért megpróbálkoztam vele, és a mostani tapasztalataim alapján a következő már biztosan jobban sikerül.Hozzávalók:3 tojásfehérje10 dkg kristálycukor5 evőkanál finomliszt2 evőkanál zsíros tejszín2,5 dkg sótlan vaj2,5 dkg szeletelt mandulaA hozzávalók egy adaghoz vannak, de én mindjárt 3 adagot sütöttem.Elkészítés:A tepsit kibéleltem sütőpapírral, (még vajjal is megkenhetjük). Kimértem a hozzávalókat, a mandulát szárazon kicsit megpirítottam.HozzávalókEgy tálban összekevertem a tojásfehérjét a cukorral,
felverni nem kell, csak simára elkeverni. Beleadtam
a lisztet, átkevertem, majd apránként a tejszínt, miután azt is beledolgoztam, jöhetett bele a megolvasztott vaj.. Sűrű palacsintatésztaszerű masszát kaptam. A masszából egy evőkanállal halmokat raktam a
tepsire, úgy hogy köztük maradjon elég távolság, mert terül egy kicsit. Elég fél evőkanálnyi egy helyre a tésztából, kevés igazgatással kör alakúra terjed.
A 190 fokra előmelegített sütőben 10
percig
sütöttem egy-egy tepsivel. Amikor piulni kezd a kekszek széle, akkor már kivehetők.
Nyújtófán
Miután kisűltek, egy nyújtófára ráhajlítottam a forró kekszeket, és ott kellett volna tartani, míg felveszik a hajlított formát. Mivel én három adag tésztát bekevertem egyszerre, és közben a következő tepsi kekszet is készítenem kellett, nemigen volt időm formázni. Nem sikerült sehova fixre megállítanom a nyújtófát, így ha nem fogtam, leborultak róla a kekszek. Szóval ez a része elég nehezen ment és nem is lett tökéletes, de most már tudom, hogy ebből csak kisebb mennyiséget kell egyszerre sütni. Illetve később olvastam egy külföldi blogon, hogy a tészta jól tárolható hűtőben, tehát akár másnap is folytathattam volna sütést.A már kihűlt kekszekEzt a receptet itt találtam, köszönöm!