Töltött mézeskalács szelet

  • 2014.11.03.
  • 1

Töltött mézeskalács szeletMinap láttam meg
Gerdinél
ezt s sütit, és annyira megtetszett, hogy máris megsütöttem.Hozzávalók:20 dkg búzaliszt20 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt1 csomag sütőpor20 dkg cukor10 dkg margarin (nálam vaj)1 teáskanál fahéjcsipet őrölt gyömbércsipet só1 citrom lereszelt héja2 tojás3 evőkanál mézTölteni:
sárgabarack és meggylekvárA liszteket összekevertem a sütőporral, fahéjjal, gyömbérporral, sóval, elmorzsoltam a vajjal, majd a tojásokat és a mézet hozzáadva meggyúrtam a tésztát.Kétfelé vettem és egyik felét kinyújtottam. Egy 35x22 centis tepsi alját sütőpapírral kibéleltem, ebbe tettem a mézeslapot. A kétféle lekvárt felváltva kentem a tésztára, kb. egyújjnyi vastagon. A másik kinyújtott tésztalappal befedtem. Villával megszúrkáltam és 170 fokosra előmelegített sütőben légkeveréssel 30 perc alatt megsütöttem.Miután kivettem a sütőből, ráborítottam egy másik tepsit, úgy hagytam kihűlni. Mivel este sütöttem a süteményt,
reggelig rajta hagytam a másik tepsit, hogy gyöngüljön meg minél hamarabb.Tálalás előtt
a széleit körbevágtam, és megkóstoltam. Isteni finom, a kétféle savanykás lekvár nagyon jól harmonizál a mézes tésztával! A másik erénye, hogy egyszerűen, gyorsan elkészíthető, ezért külön köszönet jár Gerdinek!készítésPorcukrot szórtam a tetejéreSzerintem sokáig eltartható lenne, mint a mézes sütemények általában, de nálunk erre esélye se volt....:)