Teljes kiőrlésű kenyér

  • 2014.09.18.
  • 1

Teljes kiőrlésű kenyérMost kezdem tetsztelni az új villanysütőmet. A
mazsolás fonottkalács
remekül megsült benne.Ez alkalommal a kenyérsütéssel próbálkoztam.A receptet
Gizitől
hoztam, és teljesen az ő útmutatásai szerint csináltam.Teljes kiőrlésű kenyér50 dkg teljes kiőrlésű liszt(nálam tönköly)1 ek burgonyapehely2 ek olaj4 dl víz3 mk só1 tk cukor1,5 dk élesztő(friss)A kenyérsütő tartályába először az olajat, majd a vizet öntöttem bele. Erre került a burgonyapehellyel és a sóval összekevert liszt, ennek a tetejére szórtam a cukrot és rámorzsoltam az élesztőt. Dagasztó programra kapcsoltam a gépet, a dagasztás után pedig áttettem egy lisztezett tálba és letakarva 1 óra hosszat kelesztettem.Miután megkelt, lisztezett deszkán megformáltam és egy sütőpapírral bélelt ovális jénai tálba tettem, ahol még lefedve újabb 30 percet kelt.Ekkor a tetejét bevagdaltam, és megkentem vizes ecsettel. Rátettem a jénai fedőt, amelynek a belső felét szintén kikentem vízzel.A sütőt előmelegítettem 270 fokra, mert a sütő használati utasítása ennyit ír. 8 percig ezen a hőmérsékleten sütöttem, majd levettem 200 fokra és így még 50 percig. Hogy légkeverés be volt-e kapcsolva, fogalmam sincs, még nem tanultam meg a jelzéseket, egyszerűen nincs időm hosszasan tanulmányozni. Utoljára pedig ismét Gizi útmutatása szerint jártam el: óvatosan levettem a jénai tetetjét, átkentem vízzel és még 5 percre visszadugtam, hogy szép pirosra süljön a teteje. De nálam nem lett piros, mert közben lekapcsoltam a sütőt, hogy a maradék hő elhasználódjon. Bár nem lett piros a teteje, azért rendesen átsült.Nekünk finom volt.