Big Mac torta készítése

  • 2017.06.06.
  • 6

Talán emlékeztek még, hogy milyen sok anyagot kaptam, amikor meghírdettem a társszerző lehetőséget a blogomra. Iszonyatos időhiányban küzdöttem, ez most sem változott, azonban megtaláltam az anyagokat, így sorban be is mutatom őket, ahogy ezt a társszerzőknek megígértem.Ma Szalaba Krisztina Big Mac tortájának elkészítését követhetitek nyomon.Szalaba KrisztinaBIG MAC TORTA elkészítéseJászfelsőszentgyörgyről rendelték esküvőre ezt a Big Mac tortát. A menyasszonyi torta mellé kérték, mert a McDonald´s-ban ismerkedtek meg!Csoki torta:12 cm átmérőjű karikában piskótát sütünk:- 3db tojás,-60g cukor,-60 g liszt,-10 g kakaópor,-egy kevés vaníliás cukor és sütőpor.Csokikrémmel betöltjük. Három részből álljon, két lapos-vékony, (de abba is töltünk krémet) és ami a teteje lesz a "zsömlének", azt domborúra készítjük. Ezután hűtőben dermesztjük, majd átkenjük vajkrémmel, és újra meghet a hűtőbe.
Közben elkészíthetjük a húspogácsákat.
A BigMac-hez 2db húsra lesz szükségünk.
Tortaburkoló anyagból ugyanakkora kört szúrunk ki mint a betöltött "zsömlénk". Kb 1cm vastag nyugodtan lehet, ne nyújtsuk vékonyabbra.
Kézzel, szilikon ecsettel,marcipán mintázóval formázzuk,nyomkodjuk, hogy hússzerű legyen. Nagy segítség, ha az eredeti Big Mac képét figyeljük. Az sokat segít mintázásban, színben, kinézetben is.Airbrush-pisztollyal színezzük: barna, piros, fekete színeket használva. Mind a két oldalát fújjuk meg.
Színregyúrt anyagból sajtot készítünk (sárga,barna,narancs festéket használtam).Csak kockára kell vágni a kinyújtott burkolóanyagot, és a széleit végigsímítani az ujjunkkal, hogy kicsit domborúbb legyen.