Eszterházy torta

  • 2015.04.05.
  • 6


Az Eszterházy torta névadója Eszterházy Pál Antal politikus, Külügyminiszter, majd Nagykövet volt. Egyik utazása során a tiszteletére készült a sütemény. Számtalan receptje ismert, ki mandulából, ki dióból készíti, de a különlegessége, hogy a piskótája minden esetben csak tojásfehérjéből készül. Hasonlóan a Dobostortához, tortalapokat kell lesütnünk, majd megtöltenünk.A Piskóta, azaz a tortalapok hozzávalói 20 cm-es formához. A piskótában mennyiségek a tojásfehérje számához igazodnak, így tojásfehérje hozzáadásával, vagy elvételével nőnek, illetve csökkennek.: - 100 g liszt- 250 g cukor- 300 g darált mandula, vagy dió- 10 db tojásfehérje- 100 g vajElkészítésMelegítsük elő a sütőt 170 fokra.A tojások fehérjét robotgéppel kezdjük el kemény habbá verni. Amikor már majdnem készen van, kanalanként adjuk hozzá a cukrot, majd így verjük kemény habbá. Ezután már csak fakanállal adjuk hozzá óvatosan az átszitált lisztet és a darált mandulát, vagy diót.Sütőpapírral béleljük a tortakarikánk alját, majd a massza hatodával töltsük meg. Süthetjük csak a tortalapon is. Süssük maximum 10 percen át, majd ismételjük ezt hatszor, ugyanis hat lapra lesz szükségünk. Óvatosan bánjunk a tortalapokkal, mindig hagyjuk teljesen kihülni.

Krém készítéseHozzávalók: - 2 csomag vaníliás pudingpor- 5 evőkanál cukor- 100 g darált dió, vagy mandala esetleg- 800 ml tej- 50 ml rum- 200 g felvert tejszínhabA pudingport a cukros tejben megfőzzük. Miután kihűlt, hozzáadjuk a darált diót (mandulát), majd a rumot, és a közben felvert tejszínhabot. A kész krémet a piskótalapok közé egyenletesen rétegezzük. Egy lap, majd a krém, újabb lap, ismét krém.A felső lap tetejét bevonhatjuk 2 db tojásfehérjéből és 160 g cukorból készült habbal, majd olvasztott csokoládéval tovább díszíthetjük. Akár simán olvasztott csokoládéval is befedhetjük. A torta oldalát darált dióba, vagy mandulába hempergetjük.