Az első torta 2014-ben

  • 2014.01.03.
  • 3

Hát ez eléggé trükkösen alakult... :) Ugyan a fotókon egy nagy 2-es van a tortán, ám valójában egy 1 éves kis manónak készült... :) Sikerült elnéznem valamit ugyanis és amikor jöttek a tortáért, a csajszi csak bámulta... Aztán mondta, hogy hú nagyon szép. Csak az a baj, hogy 1-es kellett volna rá, mert
1 éves a gyerkőc. Azt hittem elsüllyedek hirtelen. :D Nagyon gyorsan visszahoztam a tortát és rádobtam egy 1-est. Szóval gyorsan korrigáltam a hibát, de erről a verzióról már nem készült fénykép. Egyébként imádtam csinálni, nagyon szeretem az ilyen gyerekeknek készült tortákat. Már jó régóta elterveztem fejben, hogy mit hogyan készítsek el rajta. Maya a méhecske került rá több helyen is és ehhez igazítottam az összképet. Mivel fiúcskának csináltam, igyekeztem olyan színeket használni, ami passzol. Szerintem sikerült. ;) Meg vagyok elégedve a végeredménnyel. A torta alapötletét a Micimackós tortám adta, amelyet nemrégiben készítettem a barátnőm 1 éves kislányának. ITT megnézhetitek milyen volt.Azt tudni kell, hogy a kezem úgy néz ki, mint Törpillának, hiszen csupa kék vagyok. Mondjuk ezt már megszoktam, szakmai ártalom, hogy mindig szivárvány színekben pompázik. :) Most rohanok is tovább, mert elő kell készülnöm a holnapi magazinos fotózáshoz! Alig várom, hogy megjelenjen a januári szám, amelyben 2 tortám lesz! Természetesen majd bemutatom őket itt a blogban is!

További szép napot mindenkinek! :)Nudleee