Peggy Porschen - másodszorra

  • 2013.07.01.
  • 4


Már milyen rég megígértem, hogy írok még bejegyzést a legutóbbi londoni kalandozásomról... De egyszerűen nem volt időm, vagy nem volt energiám. Mostantól egy kicsit szabadabb leszek, mert nem dolgozom többé a kávézóban. A tegnapi nap volt az utolsó munkanapom. Sajnáltam eljönni, nagyon megszerettem a munkatársaimat és magát a helyet - bár hozzáteszem, hogy aki Costa karrierre vágyik, nagyon sokat kell dolgoznia, szóval nem egy nyugis munkahely. Viszont sokat tanultam a kollégáktól. Megtanítottak igazi minőségi kávét készíteni (vagyis kávékat, mert felsorolni is nehéz lenne hány féle kávét készítünk a Costában). Annyira szörnyű, hogy épp kezdett kialakulni a saját kis életem itt Angliában és 2 hét múlva hátrahagyok mindent. Olyan érzés ez, mintha a szívem ketté akarna szakadni. Maradnék is, mennék is. Azért nem mondom, hogy nem vágyom haza, mert nagyon szeretnék már OTTHON lenni! :) Hiányzik mindenki! Na de nem is mászom bele ebbe a témába, mert órákig tudnék az érzéseimről írni. Szóval Peggy Porschen. :) Írtam már arról, hogy ismét ellátogattam pár helyre, ahol már jártam korábban. Ilyen volt a kínai negyed, ahol bementem a cukrászdába és figyeltem a cukrászt ahogyan dolgozik. Erről ugye már leírtam mindent ITT. Áhh, bámulatos miket művel. Tényleg nagyon neki kellene esni a habtechnikának, jó lenne felfejleszteni magam. De minden lehetséges, csak gyakorolni kell... ;)A másik dolog ami kihagyhatatlan, ha Londonban járok, az Peggy tortaszalonja, a pincurka ékszerdoboz London szívében. Aki esetleg Londonban jár, az gondolom
eljut a Victoria Station közelébe - mivel ez London szíve, a központi pályaudvar, az összes busz, vonat metró és minden egyéb ide fut be. Szóval Peggy boltja alig pár száz méterre van innen. Ha már egyszer ott jár valaki, nem szabad elmúlasztani a látogatást! Legutóbbi ottjártamkor
javában karácsonyi készülődés volt, az üzlet téli dekorációban pompázott. Sok-sok képet készítettem akkor, ITT megnézhetitek őket. A sütemény és tortaszelet választék elég szegényes, ezt kifejtettem legutóbb. De ez olyan megszokott itt Angliában, már nem lepődöm meg ilyeneken. Nem hajlandók elfogadni az újdonságokat, csökönyösen ragaszkodnak a régi megszokott dolgokhoz. Csak úgy tudnám ezt elmagyarázni, mintha mi otthon csak krémest, rákóczi túróst, sachert és
még vagy 3 féle sütit
tudnánk venni otthon a cukikban és ennyi. Mert nekünk csak az jó, azt szeretjük, más nem is lehet finom. :D Ilyenek az angolok. Bár hozzáteszem jártam már olyan cukrászdában is, ahol meglepően nagy volt a választék. Na azon inkább meglepődtem. :)Szóval a decemberi látogatásomkor csokitortát ettem Peggy-nél. Finom volt, ízlett,
de azért nem voltam teljesen elájulva tőle. Most az epres
pezsgőkrémes tortát céloztam meg. Igazából meg kell mondanom, kicsit átalakult az ízlésem ami a torták ízvilágát illeti... Itt ugye meg kellett szoknom, hogy minden vajkrémes. Tehát nem főzöttkrém és vajkrém. Csak zömében vaj. Nem azt mondom, hogy szeretem, de megszoktam. Az itteni vajnak nagyon finom krémes és dús íze van. Olyan, mint egy jó sűrű tejszín. Szóval ehető. :) De a magyar
tömény vajkrémes tortákat továbbra sem leszek hajlandó megenni! :) Ebben a tortaszeletben, amit kóstoltam,
belül eperlekvár, kívül vajkrém
vajkrém volt. A kívülre kent vajkrém bevonat sebészi precizitással volt felkenve. :) Tökéletesen sima volt! Szerintem valami szamurájkarddal simítoták el! :) A pezsgő zamatát elég jól ki lehetett érezni belőle, összességében elég jó volt. Olyan kis romantikus és bizsergető párosítás az eper és a pezsgő. A piskóta tészta nekem ízlett, kissé át volt locsolva valamilyen likőrös sziruppal, így egész jó állaga volt. A cupcake változat recepje meg van nekem. Peggy könyvében. Ha otthon leszek, jó pár receptet ki fogok próbálni, ami igazi angol (sajnos itt idő hiányában elmaradtak a nagy próbálkozások, bár még van 2 hetem és most lesz több időm is, mivel már nem kell a Costában szorgoskodnom,
szóval valamit biztosan készítek majd). Rengeteg könyvvel megyek haza egyébként... Annyi
cukrászattal és desszertekkel kapcsolatos könyvet vettem és kaptam, hogy hihetetlen! :) Egyébként rendeltem a napokban egy
valódi szakács-cukrász szakkönyvet is, amiből itt mesterképzéseken oktatnak. Szóval most arra várok, hogy megérkezzen. Igazi angol tradícionális ételek és desszertek receptjei vannak benne az igazi eredeti receptúra szerint. Amikor ideértem Angliába, és elkezdtem ismerkedni az angol ízekkel, a lányok apukája, aki ugyebár Michelin csillagos séf, idenyomta ezt a könyvet a kezembe, hogy ha valamit is meg akarok tudni az angol konyháról, hogy mi hogyan készül, akkor csakis ezt a könyvet tanulmányozzam. Szóval egyfajta biblia... De az ő könyvét mégsem fogom hazavinni, ezért rendeltem egy saját példányt! :) Visszatérve a sütire... Hát. Szívesen beburkolnék most még egy szeletet belőle. :) Le is fényképeztem. A tetejére van biggyesztve egy nagyon finom rosé
pezsgővel készült
trüffel, ami még inkább kiemeli az ízeket és megkoronázza a desszertet. Mondom, nekem ízlett. :)
Hát itt az én pezsgős-epres-trüffeles tortaszeletem! :)
Az egyik nagyon kedves barátommal látogattunk el a cukrászdába. Ő ugyenezt az ízvilágot választotta cupcake formájában.Persze készült néhány kép az üzletről és a dekorációról is! :) Mutatom!Csodaszép, annyira szeretem ezt a pöttöm boltot! Igazi vintage! Ennyi a hűtőpult. Ennyi a süti választék. De ide Angliába ez több, mint elég. :) Néhány konyhai kiegészítőt is lehet kapni. Annyira szépek! :) Azokat a pöttyös kötényeket
külön imádom!