A browniek krémje: sajtkrémes brownie

  • 2013.04.22.
  • 5

Az ember onnan (is) tudja, hogy öregszik, ha már nem emlékszik arra, kinek-milyen sztorit mesélt el, ezért azzal a felütéssel kezd: „hogy az megvan, amikor..." és rögtön el is mondja a sztori csattanóját. Így ha még nem is hallottuk a vélhetően fergeteges történetet, a végét már előre vágjuk. És nem úgy, mint ahogy előre tudjuk, hogy Ted Mosby meg fog nősülni és lesz két gyereke, csak addig még végig kell nézni 8 évadnyi balf.szkodását, neeem. Olyan ez, mintha előre tudnánk, (SPOILER) hogy a vád tanújában Marlene Dietrich valójában a védelem tanújaként fogja a férjét szabadlábra juttatni, vagy hogy Tom Hanks nem azon a szigeten fogja leélni egész hátralévő életét Wilsonnal társalogva. Ezért nem merem megkérdezni, hogy azt már meséltem-e, amikor a diplomám után tiramisut vittem az akkori cégemnek (mert ugye nincs olyan édesség, aminek egy irodista ne tudna örülni), mire az egyik kolléganő kijelentette, hogy ő márpedig ebből nem kér, mert nem eszik olyan desszertet, amiben sajt van. Boldogok a lelki szegények – gondoltam, és sarkon is fordultam rögvest, „igyál egy pikoló hashajtót az egészségemre" – tettem még hozzá magamban. Az emberi korlátoltság nem ismer korlátokat, mégsem tudom felfogni azóta sem, hogy tudja magát valaki megfosztani a valaha létezett legtökéletesebb párostól, amit ember alkotott, a csoki-sajtkrém kombótól. Ha az ember két jó dolgot összeköt egy ételben, akkor azok néha kioltják egymást, néha viszont meghatványozzák egymás jóságát egy másik, magasztosabb szintre emelve az adott ételt. Na, a brownie és sajtkrém találkozása pont ilyen: mindkettő fogyasztható külön-külön is, de összeöntve valami olyasmi sül ki belőlük, ami minden hitetlen sajtofóbot egy harapásra megtérít.
(A receptet - apró változtatásokkal Csakapuffin-tól nyúltam, mert ha csoki, akkor csakapuffin)
Hozzávalók (18 cm-es tortaformához):
6,5 deka étcsokoládé (2/3 tábla)
6,5 deka vaj
8 deka cukor
1 tojás
3,5 deka liszt
½ kk sütőpor
20 deka krémsajt (egy doboz)
6 deka cukor
1/2 kk vaníliakivonat (aroma)
1 tojás
A márványos brownie pont úgy készül, mint a sima brownie. Összekeverjük a tészta hozzávalóit, amit aztán egy kivajazott (vagy sütőpapírral kibélelt) tortaformába öntünk, és 180 fokra előmelegített sütőbe teszünk. De a dolgunk itt nem ér véget: a sajtkrémet elkeverjük a tojással és a cukorral, és kb. 5 perc sütés után a brownie tetejére öntjük, majd visszatesszük a sütőbe még 20-25 percre. (A sajtkrémes réteget süthetnénk együtt a brownie tésztával is, de így egy picit a végén remegősebb lesz a sajtkrém, és én mindent szeretek, ami remeg, mint a kocsonya egy Hajdu mosógép tetején centrifuga alatt).