Áfonyadzsem borókabogyóval, fenyőrügy szörppel

  • 2017.08.09.
  • 1


Egy olyan lekvárt szerettem volna készíteni, amelynek hozzávalói a Hargitán teremnek. A kétféle áfonya adott volt. Szemem előtt lebegett a Hargita csúcsra vezető út és rögtön beugrott, hogy borókabogyóval fogom ízesíteni. De még hiányzott valami. A fenyők illatát is szerettem volna belevarázsolni és beletelt egy kis időbe, amíg beugrott, hogy ha fenyőrügy szörpöt használok, akkor ezt meg is tehetem. A végeredmény egy csodás, erdő illatú, édes-fanyar lekvár, amely mindig a kirándulásainkat juttatja eszembe.

Hozzávalók: 50 dkg fekete áfonya
50 dkg vörös áfonya
40 dkg cukor
1 dl fenyőrügy szörp
1 evőkanál borókabogyó

Elkészítés

A kétféle áfonyát megmossuk, lecsöpögtetjük. A borókabogyót mozsárban összetörjük. Az összes hozzávalót feltesszük főni.
Kavargatva addig főzzük, amíg sűrű lesz.
Forrón üvegekbe rakjuk, az üvegeket fejre állítjuk, majd száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.