Mini Stollen a Parókia konyhájából-játékára

  • 2017.12.16.
  • 2

Ani által a Parókai konyhájából blogon hírdetett karácsonyi játék buzdított fel arra, hogy megsüssem és megkóstoljam ezt a német, ünnepi édességet, a Stollent.
Sokszor láttam már újságokban a receptet és a kész, csomagolt Stolleneket a boltok polcain, de valahogy sosem kapott el a vágy, hogy megkóstoljam, vagy kipróbáljam.
Most azonban keresgéltem a német honlapokon és letettem a voksomat egy sütőporral készült mini változat mellett. Azért hangsúlyozom a sütőport, mert úgy látom, hogy a receptek fele ezzel, a másik fele élesztővel készül. De mindegyikben azonos a linzertészta, a
kandírozott citrushéj, a mazsola, a mandula, a vastag réteg porcukor, na meg a klasszikus forma - amit, mint megtudtam: a bepólyált Jézuskát hivatott ábrázolni. Óhh, ez egy csodás gondolat....
Tulajdonképpen egy tartalmas gyümölcskenyérhez tudnám az ízvilágot hasonlítani, amelyben remekül érződik a vaj - mindenképpen azzal érdemes készíteni!
Gasztroajándéknak sem utolsó ötlet, főleg ilyen helyes kapszlikban! ;-)
Hozzávalók (8 db 5,5x8 cm Stollenhez):
25dkg liszt7,5dkg porcukor1 tojás15dkg vaj1 teáskanál sütőpor2 evőkanál rum1 csipet só1 csomag vaníliás cukor5dkg kandírozott citrushéj5dkg mazsola5dkg mandulaforgács
A kandírozott héj
és mandula kivételével a hozzávalókból puha linzertésztát gyúrtam, majd beledolgoztam a kandírozott gyümölcsöket és mandulát is. Helyes, téglalap alakú papír-sütőpormákba osztottam el a tésztát: akkora hengereket alakítottam ki, amekkorák a formákba befértek. A tetejét úgy formáztam, hogy kétoldalt benyomkodtam a tésztát olyan módon, hogy középen egy sávban kiemelkedjen a közepe. 180 fokon ~12 perc alatt világosbarnára sütöttem.A tetejét vastagon meghintettem porcukorral.Most már csak el kell dugnom valahova Karácsonyig...... :-)))