Mogyorókrémes sajttorta /sütés nélkül - szülinapomra !

  • 2016.11.12.
  • 2

A mai nap is olyan mint a többi valamiben mégis más, 1 évvel idősebb lettem
! Olyan édességet készítettem amit eddig még nem és ez volt a meglepi az egészben:-))








































Hozzávalók:
kekszes alaphoz: 20 dkg darált háztartási keksz , 10 dkg
margarin, citromlé, krémhez: 25 dkg mascarpone,3 evőkanál
mogyorókrém, kb.1 dl
tejszín + díszítés.Elkészítése: /18 cm átm.formában készítettem/
Margarint
a darált keksszel elmorzsoltam majd kevés citromlevet tettem hozzá és összegyúrtam. Tortaforma alját kivettem csak a keretet egy tányérra pakoltam és
a masszát a forma aljába nyomogattam egyenletesen amit ezután hűtőbe tettem. Mascarpone krémbe tettem 3 evőkanál mogyorókrémet
összekevertem majd kevés felvert tejszínt is belekevertem. Kihűlt kekszes alapra kanalaztam a krémet egyenletesen
és hűtőbe pakoltam.
Ezután kicsit a tetejét díszítettem.Óvatosan késsel körbevágtam majd a karimát levettem .(Olvasztott csokoládét formákba öntöttem mikor megszilárdult akkor szedtem ki)
Nagyon finom !Az évek gyorsan repülnek ez nem baj, csak az egészség maradjon!Ajándék virágom!