Isztambul téli ízei

  • 2017.02.05.
  • 7

írta: PERA


Salep, boza, gránátalmalé, ízek amiket télen érdemes kóstolni Isztambulban
 

Isztambul az a város, ahova nem csak tavasszal vagy nyáron, de télen is érdemes utazni, mert bár más arcát mutatja, mint a kellemesebb hőmérsékletű hónapokban, ilyenkor is bőven van látni és kóstolni való.
Van például néhány olyan íz, amit a téli időszakban érdemes megkóstolni. Első és legnagyobb kedvenc ezek közül, a SALEP. Ez a krémes, lágy, leginkább folyékony tejbegrízre emlékeztető, édes fahéjas ital egy különleges orchidea fajta porrá őrült gyökeréből készül.

Az eredeti salep por csilliárdokba kerül, a kadiköyi piacon kilóját 400 török líráért, tehát kb. 40 ezer Ft-ért árulják. Igaz mondjuk, hogy nagyon keveset, mindössze egy-két kávéskanálnyit elegendő a tejhez keverni ahhoz, hogy sűrű legyen. A legtöbb helyen persze instant, mesterséges porból készítik, hogy olcsóbb legyen.
Olykor előfordul, hogy nagyobb cukrászdákban nyáron is van, ilyenkor jellemzően jéggel és fagyival szervírozzák. Télen azonban mindenhol, még utcákon, hatalmas csapos réz kancsókban is árulják a meleg tejes salepet. Nagyon finom, ne hagyjátok ki!

Boza, egy megosztó ízű italkülönlegesség
A másik téli íz orgia a BOZA. A boza is édes, fahéjas, enyhén folyós puding állagú ital, de persze kanalazni is lehet. A bozát leginkább kölesből készítik, de többféle gabonából is állhat. Rizsből, bulgurból vagy akár vegyesen is. Az erjesztés miatt enyhe alkohol tartalma is van és arra is számítsunk, hogy rengeteg a kalória benne. A helyiek szerint köhögés ellen is kiváló.
A Boza megosztó ital, karakteres íze miatt nem mindenki szereti. Hasonlították már folyós vanília pudinghoz, de fahéjas alma és körte püréhez is. Tetejére pirított csicseriborsót és sok fahéjat szórnak, így az igazi. Arra nagyon kell ügyelni, hogy csakis olyan helyről vegyük, ahol hidegen tartják, mert az erjesztés miatt melegben hamar megsavanyodik, és úgy már csípős, savanykás ízű lesz.
Isztambul Vefa negyedében, a Nagy Bazárhoz közeli bozázóba érdemes elmenni, ha ki akarjuk próbálni ezt a finomságot. A törökök atyjaként ismert Mustafa Kemal Atatürk is nagy kedvelője volt a boza-nak, díszes poharát üveg búra alatt a falra függesztve őrzik.

Aki nézi a Kara Sevda (Végtelen szerelem) című sorozatot, emlékezhet, hogy Kemal is elvitte Nihant és Leylat bozázni. Leyla például elmondása szerint gyerekkora óta nem kedvelte ezt az édességet, mert túl erősnek érezte az ízét. Kemál és Nihan viszont magasztosan beszélt róla. Nekik a boza az összetartozás, a boldogság és a hála érzését jelentette, azt a boldog érzést, hogy együtt lehetnek, hogy megtalálták azt, akivel kölcsönösen szerethetik egymást.

Ha már a tél ízeinél tartunk, nem maradhat ki a vitaminbombának számító facsart gránátalmalé sem.
Ilyenkor télen a gránátalma már nem annyira savanyú, gyönyörű élénk a színe, így akár önállóan, akár narancslével keverve mennyei. Rostban és C vitaminban gazdag, ezért nem csak a kulinális élvezetek de az egészségünk érdekében is jól tesszük, ha minden nap iszunk egy nagy pohárral.

Isztambul téli utcáin sétálgatva hívogatónak fogjuk érezni a sült gesztenye illatát is. Íze és melege jól tud esni egy-egy séta során. Nem utolsó sorban pedig szintén télen kóstolhatjuk meg a simit (szezámmagos török perec) pudinggal töltött változatát is.

Tehát csak bátran a téli isztambuli túrákkal, a törökök gondoskodnak róla, hogy úton útfélen hozzájussunk testet és lelket melengető téli finomságokhoz.
Kövessetek minket a  facebook-on   instagramon, pinteresten és youtube-on is!