Vendégváró sütemény

  • 2018.12.27.
  • 4

Hozzávalók:25 dkg + 4 ek. liszt6 dkg + 4 ek. cukor6 dkg vaj1 cs. szalalkáli1 dl tej5 db tojás1 ek. kakaó25 dkg lisztet, 6 dkg cukrot, 6 dkg vajat elmorzsolunk, 1 dkg szalalkálit 1 dl tejben felfuttatunk, 1 egész tojást, 1 ek. kakaót adunk hozzá, összegyúrjuk. Levestészta keménységű leyen. 2 részre osztjuk, tepsi hátán két lapot sütünk.4 tojásból piskótát sütünk. Hagyjuk kihűlni a lapokat és a piskótát. Addig elkészítjük a krémet.Krém:Hozzávalók:5 ek. liszt4 dl. tej20 dkg margarin25 dkg porcukor1/2 citrom leve5 ek. lisztet 4 dl tejjel simára keverünk, majd sűrű péppé főzzük. Kihűtjük. (Ha a felületét folpackkal fedjük be, nem bőrösödik meg.)20 dkg margarint 25 dkg porcukorral, 1/2 citrom levével habosra keverjük, majd a két krémet jól összedolgozzuk. Megtöltjük a kisült/kihűlt lapokat: alulra barna lap, krém, piskóta, krém, majd ismét a barna lap.Tetejére máz kerül.Hozzávalók:1 tojás fehérje12 dkg porcukor1 tk. víz (szükség szerint több is lehet)1 tk. kakaó1 tojás fehérjét 12 dkg porcukorral jól kikeverünk és a felső lapra öntjük.1 tk. vízben 1 tk. kakaót elkeverünk, majd a habra csepegtetjük, lehetőség szerint egyenlő távolságban egymástól, majd kés hegyével megmintázzuk.Minta:Hosszanti irányba, széltől kezdve 3 cm távolságra vonalat húzunk, a sütemény teljes hosszában, majd e csíkok között, csak a másik irányban, 1,5 cm távolságban
megismételjük a csíkozást.Hideg helyre tesszük, majd másnap szeleteljük.Megjegyzés:Az első képen azért van a kék tálcán a sütemény, mert vendégségbe vittük.