Gondolataim - 5 éve tartom a lefogyott súlyomat

  • 2018.03.11.
  • 2

Azt gondolom, ismét eltelt elég idő, talán már majd' két év is (2016. május 17.), hogy a fogyásommal, a lefogyott súly megőrzésével, stb. foglalkoztam volna. Volt/van bőven elfoglaltságom, látható, posztokat is nagyon keveset írok:(Az előbb mértem magamat, 72 , 10 kg vagyok. Ha valaki nem tudná, 97 kg-ról kezdtem fogyni, ezelőtt
5 évvel. A miértet és a hogyant itt nem fogom megemlíteni, akit érdekel nézzen a blogomban utána. Éppen elég hasznos, vagy kevésbé hasznos, sőt haszontalan poszt is íródott e témában, nem is kevés.Ha valaki oly lusta, hogy ennek sem képes utána nézni, az nyugodtan lapozzon, nem neki szól az írásom! :)Voltatok, nem is kevesen, akik elejétől fogva velem voltatok, biztattatok, örültetek a legkisebb leadott súlyomnak is és a végén a dicséreteteket is bezsebelhettem, ami főleg női olvasók körét tekintve, szerintem nem kis dolog:)Ezt mind köszönöm Nektek!:)A ruhatáramat egy merész gondolattal kicseréltem. Mindent a mostani súlyomhoz és méretemhez. Ha valami, ez tuti ösztönöz, hogy továbbra is figyeljek oda az étkezésemre.De el kell mondanom, ugyanúgy, mint a fogyókúrás időszakomban, most is azt eszem, amit a családom. De már megszoktam, hogy kicsit mérsékeljem a mennyiséget:) Alkalomadtán 1-1 süti is lecsúszik. De hála az Égnek, hogy a családom is amellett van - nem miattam, maguk miatt is -, hogy legyen több saláta, zöldség, főzelék, gyümölcs. Ők pl. egyáltalán nem esznek kenyeret, ők valami extra dolgot fogyasztanak helyette, de én tartom magam ahhoz, hogy semmi olyat nem veszek, amit azelőtt se vettem volna. Mert drága. És este 6 után nincs evészet. A kislányok is erre vannak szorítva. Lehet rágcsálni gyümölcsöt, de nasi nincs. Az ő esetükben helyette kicsi szomorúság van:) De ez nem komoly.Érdekességként még elmondom, hogy az egyik posztom hozzászólójára 2 év távlatából rákérdeztem, hogy belekezdett-e az életmód-váltásba, sikerült-e fogynia. A hozzászólásában ugyanis azon sóhajtozott, hogy bizony, neki sem ártana némi (nem kevés) súlytól megválnia. Akkor én biztattam, hogy ne csak sóhajtozzon, már csak az egészsége miatt is vágjon bele. Most meg úgy válaszolt, mintha nekem lett volna anno szükségem támogatásra:) Azt gondoltam, nem emlékezhet két év eltelte után, hogy mihez mit szólt hozzá, de belinkeltem a hozzászólását... Így kicsit furán jött ki, de őszintén örülök a leadott 8 kilójának és szorítok, hogy a még ennyi is sikerüljön és megtartani is legalább annyira sikerüljön!:)