Pavlova torta

  • 2012.01.12.
  • 7

Nemsokára meglesz a
nagylányom első félévi bizonyítványa. Mivel táncol is, szigorú vizsga órával zárják a félévet.Segítettem a felkészülésben, na nem a spárgát gyakoroltam vele, az nélkülem is megy, inkább finom sütit sütöttem. Pavlova tortát, az mégiscsak kapcsolódik a tánchoz, hiszen Anna Pavlováról, a híres orosz balerináról kapta a nevét.A torta elfogyott, a vizsga ma lezajlott, a torta jelesre vizsgázott, a tánc eredményét még várjuk. :)A torta hozzávalói:6 tojás fehérje20 dkg kristálycukor1 evőkanál citromlé1,5 evőkanál kakaóporA tojásfehérjét kemény habbá verjük, mielőtt teljesen kemény lenne apránként beleadagoljuk a cukrot, majd beleforgatjuk a kakaóport és a citromlevet. A kemény habot sütőpapírral bélelt sütőlapra tesszük, kör alakúra formázzuk, a széleinél egy kicsit magasabb legyen. -én több kisebb kört készítettem-180 fokos, előmelegített sütőbe tesszük, de 5-10 perc után levesszük a hőfokot 150 fokra. Így sütjük kb. 60 percig. A sütőajtót kinyitva hagyjuk kihűlni.Fél liter habtejszínt habfixálóval vagy zselatin fixel, ízlés szerinti cukorral kemény habbá verünk.A kihűlt alapra kenjük, majd rátesszük a gyümölcsöt.Nálunk meggyes és almás torták készültek. Az almáshoz az almákat szeletekre vágva kevés vajon, fahéjjal és mézzel ízesítve megpároltam, így halmoztam a tejszínhabra.Első, de biztosan nem az utolsó Pavlova tortáim!