Bakonyi húsgombóc nokedlivel

  • 2018.07.30.
  • 8

Valami újat szerettem volna kipróbálni darált húsból. Szeretjük a jó szaftos, tejfölös ételeket, így már első perctól sejtettem, hogy ez is nyerő lesz Hozzávalók a húsgombóchoz:1 kg darált húskb. 4 evőkanál zsemlemorzsa2 tojássó, bors, fokhagymaA raguhoz:1 kisüveges gomba1 vöröshagyma3 dl tejföl1-2 evőkanál lisztsó, bors, pirospaprikaElőször a gombócokat készítjük el. A húst összegyúrjuk a tojással, zsemlemorzsával, ezután fűszerezzük, majd kisebb golyókat formázunk belőle. Egy serpenyőben kevés olajon megpirítjuk a gombócokat, majd félretesszük őket . A visszamaradt zsiradékon megdinszteljük az apróra vágott hagymát és a gombát. Sózzuk, borsozzuk, paprikázzuk. Felöntjük egy kevés vízzel, majd visszatesszük a gombócokat, és alacsony hőfokon kb. 20 percig főzzük. Elkészítjük a habarást: a tejfölben simára keverjük a lisztet, majd a húsra öntjük, jól elkeerjük, összefőzzük. Ha nem elég sűrű, még tegyünk bele egy kis lisztet. Galuskával tálaljuk.