Zöldborsós nokedli

  • 2018.06.02.
  • 6

Szeretek egytálételeket készíteni, mert viszonylag gyorsan elkészülnek. Régóta vágytam a borsós nokedli ízére, jó tejfölös szafttal A férjemnek természetesen kellett hozzá egy kis hús, de ez az étel tökéletesen megállja a helyét hús nélkül is. 

Hozzávalók:
500 g borsó (1 üveges)
1 vöröshagyma
olaj
450 g tejföl
1 evőkanál liszt
só, bors,pirospaprika,  esetleg cukor
A vöröshagymát apró kockára vágjuk, és az olajon üvegesre pirítjuk, majd rászórjuk a pirospaprikát. Ráöntjük a lecsepegtetett borsót, és felöntjük annyi vízzel, amennyi jól ellepi. Sózzuk, borsozzuk, és tehetünk bele egy kiskanál cukrot is. Addig főzzük , míg a borsó meg nem puhult. Az evőkanál lisztet és a tejfölt simára keverjük, és a borsóra öntjük. Jól elkeverjük, és addig főzzük, amíg rottyan egyet.
Nokedli:
3 tojás
50 dkg liszt
víz (kb. 2 dl, de szükség szerint)

Egy nagyobb edényben tegyünk fel vizet forrni! A lisztet keverjük össze a tojásokkal, sóval, és csak annyi vizet adjunk hozzá, hogy egy ragacsos, nyúlós tésztát kapjunk, amit nokedliszaggatóval könnyen ki tudunk szaggatni. A forrásban lévő vízbe szaggatjuk,ha feljöttek a víz tetejére, leszűrjük.
A nokedlit a tejfölös borsóval alaposan összekeverjük. 
A férjemnek készítettem hozzá egy kis húst is. Pár szelet karajt hosszúra csíkoztam, sóval, borssal,paprikával, pici olajjal és mustárral bepácoltam. Kevés olajon megsütöttem, majd egy kis tejfölt kevertem hozzá.