Nem lehet abbahagyni csirke

  • 2017.02.17.
  • 5

Valami újat szerettem volna kipróbálni csirkemellből. A dolgos hétköznapokon szeretem minél egyszerűbben megoldani a főzést. Így valami tepsisre gondoltam. Végül erre esett a választásom, egyáltalán nem bántam meg, nagyon hamar és könnyen elkészül, az íze pedig isteni. Azt hiszem, a legkközelebbi családi ünnepségen ezt kapják a vengédeim

1 kg csirkemellfilé
6 púpozott evőkanál liszt
2 púpozott evőkanál pirospaprika
1 evőkanál só
1 mokkáskanál majoranna
1 evőkanál szárnyas fűszer
1 mokkáskanál őrölt bors
Tetejére: 
2 vöröshagyma felkarikázva
sajt (jelen esetben füstölt)
2 nagy doboz tejföl
4 evőkanál olaj

Aljára: 1 kg krumpli felkarikázva (az eredeti recept nem tartalmazza, én viszont nem szerettem volna a körettel külön bíbelődni)

A tepsi kikenésére: vaj

Elkészítés: A krumplit a kivajazott tepsi/jénai aljára tesszük. A lisztet összekeverjük a fűszerekkel. A felszeletelt húst megforgatjuk a paprikás lisztben, és szép sorban a krumplira tesszük egymás mellé. A maradék lisztet a húsra szórjuk, a vöröshagymát a tetejére karikázzuk. A tejfölt elkeverjük az olajjal, és a csirkére kanalazzuk. Lefedjük a tepsit alufóliával és a sütőbe tesszük. 200 fokon kb. 1 órát sütjük, majd levesszük róla a papírt, sajttal megrakjuk, és addig sütjük (légkeveréssel), míg a sajt megpirul (ez kb + 15 perc). /Az alufóliás rész el is maradhat, bevallom, most én sem takartam le, úgy sütöttem egy órán át, majd a sajttal még 15 percig)