Burgonyalángos

  • 2014.08.26.
  • 3

Nem is értem, miért nem került még fel a blogra ez a lángos recept, pedig nagy kedvencünk. Sokszor készítem, mert nagyon finom, ahogy kiérződik benne a burgonya íze, főleg, ha megkenjük egy kevés fokhagymás kencével és tejföllel. Nagyon szeretjük sima, vagy füstölt sajttal megszórva is.A párom kifejezetten szereti, ha ilyen burgonyalángost sütök, mert szerinte ez a tökéletes tészta, lehet enni sósan, utána pedig megvan a desszert is, mert megkeni lekvárral és úgy eszi édesen. Igazából, olyan mint a burgonyafánk, azt is ugyan így fogyasztja.BurgonyalángosHozzávalók:50 dkg héjában főtt, lisztes burgonya35-40 dkg sima liszt1-1,5 dl langyos víz2 tojássárgája3 dkg friss élesztő1,5 teáskanál só1 teáskanál cukor3 evőkanál napraforgó olajolaj a sütéshezElkészítés:A burgonyát jól megmosva, héjával együtt, sós vízben megfőzzük, majd még melegen meghámozzuk és összetörjük, hagyjuk langyosra hűlni.Az élesztőt egy kevés langyos vízben feloldjuk.Az áttört, langyos burgonyához adjuk az olajat, tojássárgákat, sót, cukrot, és hozzászitáljuk a lisztet, majd beletesszük az élesztőt.Annyi vízzel gyúrjuk össze, hogy egy ragadósabb, lágy tésztát kell, hogy kapjunk. Kézi, vagy tálas mixer dagasztó spiráljával könnyebb a dolgunk.Jól kidolgozzuk a tésztát és a tálban, kissé meglisztezve egy tiszta konyharuhával letakarva, körülbelül 30 perc alatt duplájára kelesztjük.Mikor a tészta megkelt, enyhén lisztezett munkalapon, ujjnyi vastagra nyújtjuk és egy nagyobb fánkszaggatóval kiszaggatjuk és hagyjuk pihenni 5-10 percig, így szép kis formás lángosokat kapunk végeredményként.  Természetesen úgy is jó, ha csak letépünk egy-egy kisebb darabot a tésztából.BurgonyalángosEgy magasabb falú serpenyőben legalább három ujjnyi olajat hevítünk és mikor elég forró, a kiszaggatott tésztadarabokat vékonyabbra húzzuk, formázzuk és a forró olajban mindkét oldalukat aranybarnára sütjük, majd egy papírkéztörlővel/szalvétával borított tálon, hagyjuk, hogy lecsepegjen róluk az olaj.Ha a tésztát nem kelesztjük túl, akkor az olajat sem fogja magába szívni.Fogyaszthatjuk meghintve sóval, megkenve fokhagymás kencével, amit én úgy készítek, hogy pár gerezd fokhagymát nagyon finom lyukú reszelőn lereszelek és hozzáadok egy kevés vizet és már lehet is kenegetni. Tejföllel, reszelt sajttal az igazi.Ha tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a Facebookon, Pinteresten, Bloglovin’Még több finomság:Lángos egyszerűenTejfölös-szalonnás kenyérlángos (töki pompos)Húsvét – Húsvéti gesztenyés kalácsMeggyes finomságokHagymás pogácsa