Sárgabarackos fordított sütemény

  • 2014.07.22.
  • 3

A héten sárgabarack lekvárt főztem, de mivel nagyon szeretjük, ettük a gyümölcsöt frissen is, és természetesen, készült belőle többféle süti is. Ez az egyik kedvencem a fordított sütemény, mivel nagyon gyorsan és egyszerűen elkészíthető. Ráadásul nem kell hozzá túl sok hozzávaló. Azért is szeretem, mert mindenféle gyümölcsből elkészíthető és nagyon finoman lehet variálni, az épp felhasznált gyümölcs mellé igazítani a tésztáját, a fűszerezéssel. A mostani barackoshoz például, fahéjas ízesítéssel készítettem a tésztát, mivel ez a fűszer nagyon jól harmonizál a sárgabarack ízével. Itt van két másik fordított süti receptje is: almás és sütőtökös változatban.A tésztája szép magas lett, puha és ízletes, viszont a sárgabarack a sülés folyamán savassá vált, így talán elfért volna még egy kevés cukor a karamellben. De ettől eltekintve, még így is nagyon finom lett a végeredmény.Sárgabarackos fordított süteményHozzávalók a tésztához:18 dkg liszt15 dkg barna nádcukor12 dkg vaj4 db tojás1/2 csomag sütőpor1 teáskanál vanília kivonat1 csapott teáskanál őrölt fahéj1 db kezeletlen héjú citrom, reszelt héjaa tetejére: 10-12 db nagy szemű sárgabarack10 dkg cukor (lehet több)8 dkg vaj1/2 citrom leveamiben készül:27 cm átmérőjű, 5 cm magas, sütőbe is tehető tapadásmentes serpenyőElkészítés:A sárgabarackokat megmossuk, félbevesszük és kimagozzuk.A serpenyőbe teszünk 10 dkg cukrot és 8 dkg vajat, hozzáadjuk a fél citrom levét és az egészet addig sütjük, néhányszor megkeverve, míg a cukor szépen megpirul.Az így elkészült karamellben elhelyezzük a fél sárgabarackokat, belső felükkel lefelé, majd lekapcsoljuk a tüzet és így hagyjuk hűlni, amíg a tésztát elkészítjük. Sárgabarackos fordított süteményA tésztához a tojásokat kettéválasztjuk, a sárgájához hozzáadjuk a cukrot, a vajat, őrölt fahéjat, vaníliát és a citrom reszelt héját és az egészet habosra keverjük egy gépi habverő segítségével, majd apránként hozzáadjuk a sütőporral elkevert, átszitált lisztet.Ezek után, lazán hozzákeverjük a csipet sóval, kemény habbá vert tojásfehérjét.Végül a tésztamasszát rásimítjuk a karamellás barack rétegre. Előmelegített sütőbe tesszük és 190 fokon 35-40 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük.Miután megsült, hagyjuk hűlni egy, két percig, majd kifordítjuk egy tálra, amit előzőleg megszórunk egy kevés cukorral, majd szeletelve tálaljuk. Fogyaszthatjuk magában de kínálhatunk hozzá tejszínhabot is. Sárgabarackos fordított süteményHa tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a Facebookon, Pinteresten, Bloglovin’Még több finomság:Válogatás őszi receptekből – Sütőtökös fordított sütemény, rumos, dió habbalHabos almás süteményMarcipános-narancsos sütemény csokivalHabos-szilvás süteményFerdinánd tekercs, ahogy én készítem