Rumos-banános kókuszgolyó

  • 2014.05.07.
  • 4

Már egészen pici koromban is szerettem a kókuszgolyót, de nemcsak enni, hanem gyúrni, formázni hempergetni is. Emlékszem, anyukám összeállította a masszáját, én pedig nekiveselkedtem és mintha csak játék lett volna elszórakoztam vele. Persze, mondanom sem kell, hogy sosem készült egyforma méretben, ahány darab volt, annyi golyóméret lett, ráadásul a tál, amire ki kellett pakolásznom, csak nem akart megtelni, ugyanis majdnem minden másodikat megettem Ez a recept, nem a hagyományos kókuszgolyó receptje, hanem attól egy kissé eltérő verzió. Ez egy enyhén banán ízű, a mascarpone-nak köszönhetően krémesebb állagú golyó, amit kakaópor helyett, csokoládéval készítettem és persze jó sok rummal. Éppen ezért, ez nem egy gyerekbarát recept, viszont, ha az alkoholt kihagyjuk, vagy esetleg aromával helyettesítjük a gyerkőcök is kaphatnak belőle.Egyszerűen elkészíthető, gyors, krémes golyó, bármilyen alkalomra kitűnő vendégváró finomság.Rumos-banános kókuszgolyóHozzávalók 35 diónyi méretű darabhoz:30 dkg darált háztartási keksz12 dkg mascarpone krémsajt1 db közepes banán12 dkg étcsokoládé2,5 dkg vaj3-4 evőkanál porcukor5 evőkanál rumkókuszreszelék a forgatáshozElkészítés:A darált kekszet a porcukorral együtt, nagyobb tálba tesszük.Hozzáadjuk a megolvasztott, langyos vajat, a meghámozott, villával áttört banánt, a rumot és a mascarpone krémsajtot.Krumplitörővel alaposan összenyomjuk az egészet, egy masszává.Mikor ezzel elkészültünk, hozzáadjuk az előzőleg a mikróban, vagy vízgőz fölött megolvasztott csokoládét.Majd az egészet jól összegyúrjuk.A masszából diónyi gombócokat formázunk és megforgatjuk kókuszreszelékben.Hűtőbe téve kissé lehűtjük, majd tálaljuk.Rumos-banános kókuszgolyóHa tetszenek a receptjeim az alábbi helyeken is megtalálható a Szilvásgombóc konyhája: a Facebookon, Pinteresten, Bloglovin’Még több finomság:Rumos-diós körtekrémes torta, születésnapraVálogatás őszi receptekből – Sütőtökös fordított sütemény, rumos, dió habbalCsokis-banános zabpelyhes sütiZöldfűszeres túrókrém, kőrözött, tojáskrém paprikában tálalvaRumos-diós almás pite