Narancsdzsem tartósítószer nélkül (Orange jam)

  • 2018.12.23.
  • 4

Édes, savanykás,
a háttérben megbújik pont annyi
kesernyésség amitőlkiegyensúlyozottak az ízek. Kitűnő.A legkevesebb munkával elkészíthető
narancsdzsem, amit eddig csináltam.A napokban Duendénél diskuráltunk a narancshéjjal kapcsolatban,
és akkor szóba került az Ő legjobb narancslekvárja.
A lényege, hogy a megmosott narancsot nem hámozza, nem filézi,
hanem áztatja, majd sokáig főzi, sok cukorral.Mivel pont a kamrában várt a két kiló bio narancs, hogy dzsem legyen belőle,
és mert ismerem Duende munkáit, mertem ráhagyatkozni.Nos az útmutatásaiból indultam ki, de a cukor mennyiségét alaposan megkurtítottam
(mert nekem így is édes) és az agar-agar helyett én egészen minimális keményítőt tettem bele.(Csináltam már étkezési keményítővel máskor is dzsemet,
így volt már tapasztalatom, nem kockáztattam.)NarancsdzsemHozzávalók(6 x 2 dl körüli üveghez)1,7 kg bio narancs1,5 liter víz1 kg demerara nádcukor1/2 mokkáskanál só1 nagy citrom leve (vagy két kisebb)1 ek étkezési keményítő- A narancsokat megmostam, megtöröltem, majd kb. 1 x 1 cm-es kockákra aprítottam.
(Nem volt bennük mag, de erre figyeljünk, a magokat minden esetben távolítsuk el.)- A főzőfazékba raktam és annyi vizet öntöttem rá ami ellepte,
másfél litert (lehet több vagy kevesebb).- 24 órán át ázni hagytam.- Másnap úgy ahogy volt főni tettem és addig főztem, míg elfőtte a levét/vizét.- Hozzátettem a cukrot, a sót és a citrom levét, majd tovább főztem, gyakran kevergetve.- Mikor láttam, hogy kezdi megközelíteni a kívánt állagot,
a keményítőt elkevertem kevéske vízben, beöntöttem a forró dzsem szélére
és botmixerrel beledolgoztam.
(Ekkor érdemes beállítani az áhított állagot, én rusztikusan szeretem.)- Forrón az előkészített üvegekbe töltögettem,
a lezárt üveget azonnal a feje tetejére állítottam és így is hagytam kihűlni.Megjegyzés- Szerencsések vagyunk, hogy ma már szinte mindig lehet kapni
bio vagy kezeletlen héjú narancsot, citromot.Inkább kevesebbet veszek, de ne legyen vegyszeres,(az árban, valamiért nem olyan nagy az eltérés).
- Miután kihűlt és visszaállítottuk, ellenőrizzük a kupakot, hogy behorpadt-e.Amennyiben nem, akkor sajnos nem zárt tökéletesen az üvegünk,
ezt fogyasszuk el a leghamarabb.- A dzsemünk nem tartalmaz tartósítószert, ezért felbontás után tartsuk hűtőben,
és 1 héten belül együk meg.A befőzés alapszabályairól itt írtam:http://szeretetrehangoltan.blogspot.com/2014/05/befozes-tartositoszer-nelkul.htmlDuende narancslekvárja:http://szellemafazekban.blogspot.com/2012/01/narancslekvar.htmlCitrusdzsem nálam máskor:http://szeretetrehangoltan.blogspot.com/2012/02/karamellizalt-citrusdzsem.htmlSzeretetrehangoltan a facebookon,a pinteresten, a instagramon :)