Joghurtos tökfőzelék, tojással töltött fasírttal

  • 2018.02.17.
  • 5

 
Nyár végi szorgosságom eredményeképpen készülhetett el ez az étel, ami a frissesség minden elvezetét visszaadta.Olyan volt az íze, mintha frissen gyalult tökből készült volna. Sok féle feltétet szoktam hozzá készíteni, de most a tojással töltött fasírtra esett a választásom.

Ahogy én készítettem: A főzelékhez most fagyasztott gyalult főzőtököt használtam, amit én tettem el saját kezűleg a nyár végén. Elkészítése azonban megegyezik a frissen gyalult tökével. Egy fej vöröshagymát apró kockákra vágva, zsíron üvegesre pároltam. Fagyott állapotban adtam hozzá a tököt. Sóztam, borsoztam ízlésünknek megfelelően és megszórtam sok apróra vágott kaporlevéllel.

Kavargattam, hogy oda ne kapjon az edény aljához és a tök puhulásáig pároltam. Mi úgy szeretjük, ha roppanós marad a tök. Közben ½ liter joghurtba elkevertem 4 evőkanál étkezési keményítőt és a megpuhult tökre szűrtem. Ha sűrűnek találnánk, tejjel lehet hígítani a megfelelő állag eléréséig. Miután újra felforrt levettem a tűzről.

Tálaláskor (mivel mi kicsit savanykásan szeretjük) citromot facsartam rá és még megszórtam friss aprított kaporlevéllel.

Feltétként tojással töltött fasírtot kínáltam. Elkészíteni ezt kell először, mert a fasírt húsban jó, ha az ízek összeérnek. Ehhez 80 dkg sertés lágyát ledaráltam. 2 db szikkadt zsemlét tejbe áztattam. 5 db tojást keményre főztem.
A darált húshoz adtam két tojást, fűszereztem sóval, borssal ízlés szerint, 1 evőkanál fűszerpaprikát, 1 teáskanál őrölt köményt, belereszeltem 1 evőkanálnyi vöröshagymát, 4 gerezd zúzott fokhagymát és apróra vágott petrezselyemzöldet. A zsemlét a tejtől kinyomkodtam és ezt is a masszához kevertem. Kézzel alaposan kigyúrtam.  Hagytam állni legalább egy óra hosszát. Utána a tojásokat meghámoztam és egy tojást háromfelé vágtam.

A fasírt masszát újból átgyúrtam és egy-egy tojás karikát körbe vettem a masszával. Zsemlemorzsába forgattam.

Bő, forró zsiradékban közepes lángon minden oldalról megsütöttem. Papírtörlővel leitattam róla a felesleges zsiradékot és tálaltam.

Külön tettem a főzelék mellé.

Mindenki magának adagolta a kívánt mértékben.

 
Jó étvágyat!