Fejtett bableves füstölt hússal és házi reszelt tésztával

  • 2017.10.05.
  • 5

 
Imádjuk a babot minden formájában és szinte megunhatatlan. Most egy tulajdonképpen klasszikus leves készült fejtett babból. Tartalmas, laktató, jó sűrű lett,a kanál is megállt benne, mert mi így szeretjük. Egytál ételként is megállja a helyét.
Ahogy én készítettem:
A fejteni való babot héjából kiforgattam. Tisztán 50 dkg lett.

A füstölt tarját (40 dkg) 10 szem egész bors, 3 db babérlevél, 1 fej hámozott egész vöröshagyma, 4 cikk fokhagyma társságában oda tettem főni, annyi vizet öntöttem rá amennyi lére a leveshez szükség lesz (nálam 3l). A főzési idő lerövidítése érdekében én kuktában főztem. A forrástól számított fél óra alatt megfőtt. Akkor kivettem a léből és kockákra vágtam. A levet leszűrtem és félretettem.

Közben zöldségeket hámoztam és aprítottam. Két szál sárgarépát és 1 szál fehérrépát karikákra vágtam, 1/2 zellert és ½ karalábét kockákra. 1 kisebb tv paprikát kicsumáztam és 1 db paradicsomot is oda készítettem. Ez összességében 40 dkg volt.

 1fej vöröshagymát apró kockákra vágva zsíron megdinszteltem, hozzáadtam az aprított zöldségeket és néhány percig együtt pároltam, majd megszórtam két evőkanál liszttel, kicsit barnítottam és levettem a lángról. Adtam hozzá 1 evőkanál őrölt fűszerpaprikát felengedtem a füstölt hús főzőlevével és jól összekevertem. A fejtett babot is hozzáöntöttem és visszatettem a tűzre. Ízesítettem szükség szerint sóval, borssal, őrölt köménnyel, kakukkfűvel, néhány szál aprított petrezselyem zölddel. A hozzávalók puhulásáig főztem, menet közben (az utolsó 10 percben) a füstölt hús kockákat is hozzáadtam. Közben 1 tojásból, sóval és annyi liszttel amennyit felvett kemény tésztát készítettem. A kézi reszelő legnagyobb lyukán átdörzsöltem a tésztát és hagytam kicsit szikkadni.  Ezt követően bő, forró vízben puhára főztem majd leszűrtem és langyos vízzel alaposan leöblítettem. Tálalás előtt tettem hozzá a leveshez a reszelt tésztát.

Laktató, sűrű leves készült (a kanál is megállt benne), mert mi így szeretjük.Chili paprikát kínáltam hozzá annak aki csípősen szereti.
 
Jó étvágyat!