Pataki-tálban sült fűszeres tarja, együtt készült körettel

  • 2017.09.12.
  • 9

 
Némi előkészület után, ezzel az étellel nincs tennivaló, mert elvégzi az edény és a sütő. Sőt még a köret is együtt készül a hússal. Beteszem az edényt a sütőbe és két óra múlva tálalhatom a finom ebédet.

 
Ahogy én készítettem:1kg csontos tarját hat szeletbe vágtam. A széleit kicsit bevagdostam, hogy sülés közben ne zsugorodjon össze.

Pácot készítettem: 1,5 dl olajba tettem 2 kávéskanál sót, egy kávéskanál borsot, 2 kávéskanál sült hús fűszerkeveréket, 2 evőkanál mustárt, 1 kávéskanál fokhagymaport,jól összekevertem és ezzel a sűrű masszával bedörzsöltem a húst. Egy megfelelő edénybe beletettem és lefedve a hűtőbe tároltam. Ezt a műveletet jó előző nap este elvégezni, mert legalább 12 órát kell a pácban pihennie a húsnak.
Másnap a cserépedényt beáztattam (a fedelét is), legalább 2 óra hosszára. Amíg az edény ázott, elkészítettem a további hozzávalókat: 1 kg burgonyát vastagabb karikákra vágtam és megszórtam sült krumpli fűszer sóval. 30 dkg sárgarépát megtisztítottam, azt is hasonlóan karikákra szeleteltem és összevegyítettem a krumplival. 1 jó nagy fej vörös- és lila hagymát karikáztam és 5 cikk fokhagymát lapokra vágtam.

15 dkg füstölt házi szalonnából vékony szeleteket készítettem . A cserépedényt lecsepegtettem és elkezdtem a rétegezést:
Az edény alját beborítottam a szalonnával.

Erre került a krumplival vegyített sárgarépa, amit egy csokor apróra vágott petrezselyemzölddel is megszórtam.

Beterítettem a karikázott hagyma egyveleggel.

Végül a pácolt húsokat helyeztem a tetejére. A megmaradt páclevet is rálocsoltam.
Lefedtem az edényt és a sütőbe dugtam, majd azt bekapcsoltam. 200 fokra állítottam a hőfokot és így sütöttem 1,5 órán át. Utána levettem a cserépedény tetejét, a húsokat átfordítottam a hőfokot 180 fokra mérsékeltem és még 0,5 órát így pirítottam. Ez idő alatt a hús omlóssá vált és gyönyörű színt kapott.
Mivel a köret is vele készült, nem volt más dolgom, mint tálalni.

Csodás ízvilágú, ételt fogyaszthattunk.

Jó étvágyat!