Vörösboros szarvas pörkölt puliszkával, áfonyaszósszal

  • 2016.12.27.
  • 3

 
A vadhúsok rettentően ízletesek és kényeztető ételeket lehet belőlük készíteni. Előrevetítem, hogy csak akkor fogjunk hozzá, ha van időnk az elkészítésére, mert ez a pörkölt előző napi előkészület után négy-öt óra múlva lett tálalható. Természetesen vannak rövidebb idő alatt elkészíthetőek is. Én nem sajnáltam rá az időmet, mert fenomenális ízeket élvezhettünk!
Ahogy én készítettem:
Jó kifagyasztott 1,6 kg szarvas húsból készült. A húst a vastag hártyáktól megtisztítottam és nem túl nagy kockákra vágtam ( 5 x 5 cm ).

  Vörösboros páclevet készítettem: 6 dl félédes vörösborba vágtam cikkekre egy nagy fej vöröshagymát, 4-5 gerezd fokhagymát félbevágva, 6-8 szem borókabogyót, 1 kávéskanál rozmaringot, 1 mokkáskanál tárkonyt és kakukkfüvet, 4-5 levél babérlevelet. Felforraltam, de nem főztem és hagytam kihűlni.

Amikor langyosra hűlt beletettem a kockázott szarvas húst. Lefedtem és másnapig a hűtőben tároltam. Másnap az aszalt vargánya gombát beáztattam. A húsról leszűrtem a páclevet és félre tettem. Pörkölt alapot készítettem: Mangalicazsíron apróra vágott vöröshagymát és tv paprikát dinszteltem. A tűzről levéve fűszerpaprikát adtam hozzá és a húst rátettem. Jól elkevertem és felöntöttem annyi borral, ami szűken ellepte. Lassú tűzön hagytam, hogy puhuljon a hús, néha megkavargatva. Ha közben úgy érezzük, nem elég nedves a hús, akkor a leszűrt pácléből mindig csak keveset önthetünk alá. 3 óra elteltével, amikor már majdnem puha volt a hús, hozzáadtam az áztató vízből kinyomkodott vargányát. Ekkor sóztam, borsoztam és kóstolást követően utána fűszereztem ízlésünknek megfelelően. Még 1 órát hagytam puhulni, nekem ennyi idő kellett, hogy finom omlóssá, puhává váljon a hús.Puliszka volt a körete:

Ehhez 5 dl vizet, 1 kávéskanál sóval felforraltam és állandó kevergetés mellett fokozatosan hozzáadtam 20 dkg kukoricalisztet. Addig főztem, amíg az edény falától el nem vált, besűrűsödött. Akkor a tűzről levéve hozzáadtam 2 dkg vajat és alaposan kikavartam. Én szilikon formába simítottam és abba hagytam kihűlni. Utána szeletekre vágtam és pörkölttel tálaltam. De lehet kanállal halmokat is készíteni belőle.

Áfonyaszósz: 2,5 dl áfonyadzsemet elkevertem 3 evőkanál sűrített paradicsommal, 2 evőkanál vörösborral, 1 evőkanál mézzel, csipetnyi bazsalikommal és sóval. Lassú tűzön összeforraltam. A vadhúshoz remek volt.
Jó étvágyat!