Borzas hal, fetasajtos zöldségsalátával

  • 2016.01.28.
  • 8

 
Igyekszem minél többször halat tenni az étkezőasztalra. Természetesen a változatosságra is törekszem. Most a borzas halat mutatom meg és javaslatot adok az elkészítéséhez.
Ahogy én készítem:
Ehhez filézett halra van szükség. A halakat darabolom, jól átvizsgálom nincs-e szálka bennük és besózom. Borzas bundát készítek a következő leírás szerint: Személyenként 2 db burgonyát meghámozok, megmosom, lereszelem. Hozzáadok burgonyánként 4-5 evőkanál lisztet, sózom, borsozom, reszelek bele egy kis fej vöröshagymát, 2-3 gerezd fokhagymát, egy mokkáskanálnyi szódabikarbónát, ízesítem őrölt pirospaprikával, kevéske tárkonnyal, rozmaringgal és apróra vágott citromfűvel. Nyers tojást ütök bele és jól összedolgozom. A halszeleteket a masszába helyezem, betakargatom vele és hagyom egy félórát állni.
Közben bő mennyiségű zsiradékot hevítek, majd közepes lángon a bundázott halszeletekből aranyhalakat sütök. Kanállal a masszát tudom formálni (én kishalacska alakokat szoktam), óvatosan forgatom, mert könnyen törik sütés közben. Miután mindkét oldala aranysárgára sült, kiszedem és a fölösleges zsiradékot leitatom róla.

Köretként , joghurtos, kapros, fokhagymás öntetet és fetasajtos zöldségsalátát készítettem hozzá: Ízlés szerinti zöldségeket (sárgarépa, káposzta, uborka, paradicsom,pritaminpaprika, csemege kukorica, saláta, stb…) apróra összevagdaljuk, a sajtot is és az öntetet csak közvetlen tálalás előtt öntsük rá, hogy a zöldségek ne eresszenek levet.

Az öntetből külön is tegyünk az asztalra, hogy mindenki magának is tudja adagolni vagy a hal szeleteket meglocsolni.

Fogyasszátok jó étvággyal és ne feledjétek, a hal része az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozásunknak!Jó étvágyat!