Pácolt, ragacsos sertésborda, krokettel és babsalátával

  • 2016.01.02.
  • 8

 
Ebből az összeállításból mindenki kedvére válagathatott ízlésének, étvágyának megfeleleően. Sőt együtt is tökéleteset alkottak.
Ahogy én készítettem: Az oldalast, kétcsontosra daraboltam. Páclevet készítettem, olívaolaj, só, bors, rozmaring, fűszerpaprika, fokhagyma, paradicsompüré felhasználásával. Ebben jól átforgattam a húst, lefedtem és hűtőbe helyeztem pár órára (el lehet készíteni előző nap este is).
Ezt követően a hűtőből kivéve, még egyszer a pácban jól átkevertem. Megfelelő méretű tepsibe, olvasztott mangalica zsírt tettem, kevéske vizet és az oldalas darabokat, szépen sorjában bele helyeztem. Lefedtem alufóliával és 200 fokon 1 órán át sütöttem. Utána levettem a fóliát róla, a felgyűlt lével meglocsoltam. Paradicsompüré, rozmaring, zúzott fokhagyma, méz keverékével, újból átkentem és még tovább sütöttem 30 percig. Gyönyörű színt kapott és csodás illata volt.

Krokettet készítettem: Krumplit hámoztam, daraboltam és sós vízben puhára főztem. Utána leszűrtem a levet róla, pépesítettem.  Kevés zsírt adtam hozzá, ízesítettem szerecsendióval, pici borssal és ha szükséges még sóval. Tojást ütöttem hozzá és annyi lisztet kevertem bele, hogy kellemesen lágy tésztát kapjak. Nem kell megijedni, mert kissé ragacsos. Vizes kézzel henger alakokat formáztam belőle és enyhén megforgattam panírmorzsába.
Bő, forró zsiradékban minden oldalról megsütöttem. Morzsolt petrezselyemlevéllel szórtam meg.

Babsaláta is készült mellé: Az előzőleg beáztatott babot, sós vízben puhára főztem, majd levéből leszűrtem.  Kemény tojást főztem, amit apró kockákra vágtam. Lilahagymát aprítottam. Egy főtt füstölt (maradék) virslit is kockákra vágtam. Az egészet összekevertem, meglocsoltam balzsamecettel.
Önmagában is nagyon finom!
Ezekből állítottam össze a bőségtálat.
Jó étvágyat!