Bazsalikomos csirkemell szénhidrátcsökkentett bechamel mártással (sajtos fehér szósszal)

  • 2015.04.16.
  • 6

Ez a bazsalikomtól illatozó csirkeétel egy igazi fehérjebomba. A bechamel mártást tej és fehér liszt felhasználása nélkül
készítettem el, amelynek alap összetevőit (tejszín, erőleves-alaplé, vaj, lenmagliszt és fűszerek) füstölt sajttal dúsítottam. Így bártan ajánlom az Atkins diéta bármely szakaszában! Különlegesen harmonikus étel; igazi ízorgiát nyújt!Hozzávalók:50 dkg csirkemellfiléSóBorsOlaj0.5 l erőleves alaplé2 dl 20%-os főzőtejszín2 evőkanál vaj2 evőkanál lenmaglisztSóBors1-2 evőkanál morzsolt bazsalikom10 dkg bacon15 dkg reszelt füstölt sajtVaj (tepsi kikenéséhez)Elkészítés:Vágjuk vékony szeletekre a megtisztított csirkemellet. Klopfoljuk ki kissé a hússzeleteket, majd mindkét oldalukat sózzuk, borsozzuk ízlés szerint (nem kell nagyon megsózni, mert a bacon maga is sós lesz, amit később a csirke tetejére teszünk). Kevés olajon egy serpenyőben fehéredésig pirítsuk a szeletek mindkét oldalát.A mártáshoz tegyünk fel főni 0,5 liter vízben 1 db erőleves kockát. Közben olvasszuk meg a vajat, majd kis lángon keverjük hozzá a lenmaglisztet. Némi pirírás után (a lenmagliszt sötét színe miatt nem hagyatkozhatunk a rántás színére), folyamatos kevergetés mellett adjuk hozzá a felforralt erőleves-alaplevet és a tejszínt. Főzzük, amíg kellően sűrű lesz a mártás, majd a tűzről levéve sózzuk, borsozzuk ízlés szerint és adjuk hozzá a bazsalikomot is.Kivajazott tepsiben (kisebb, magasabb falú tepsire lesz szükség) helyezzük el szépen egymás mellett a csirkemell szeleteket, majd borítsuk be az egészet bacon szeletekkel, szórjuk meg a tetejét reszelt sajttal, és végül öntsük le az egészet a mártással.180 fokra előmelegített sütőben, légkeveréses módban
10 percig alufóliával letakarva, majd további 20-25 percig fólia nélkül süssük.Tipp: Fűszervajas sült répát tálaltam hozzá köretként, ami tökéletesen illett a főétel ízvilágához.Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)Ihlette: http://www.nosalty.hu/recept/csirkemell-bazsalikomos-besamel-martassal