Parmezános-mozzarellás, medvehagymás csirkemell

  • 2018.04.05.
  • 9

Húsvét utáni maradékhasznosítás. Bár most húsvét előttről, a böjtből maradt két zacskós mozzarella, aminek tegnapelőtt lejárt a szavideje, de megkóstoltam, és szerencsére még jó volt. Végtelenül egyszerű és gyors fogás, ajánlom időhiányban szenvedő háziasszonyoknak (vagy embereknek). És idén is eszünk persze szezonban medvehagymát.Hozzávalók 4 főre:1 egész csirkemell csont és bőr nélkül4 zacskós mozzarella8-10 dkg parmezán jellegű sajt (nálam Marcsi parmezánja)5 dkg vaj vagy 3 dkg szemne (vagyis tisztított vaj)1 evőkanálnyi olívaolaj1 fél marék medvehagyma1 kis üveg kapribogyó (az a hosszúkás kis üveges)só, frissen őrölt borsreszelt citromhéjA csirkemellet vágjuk körülbelül fél centi vastag medalionokra vagy szeletekre, sózzuk, borsozzuk. A vaj és fél evőkanál olívaolaj keverékén süssük meg viszonylag nagy lángon szép piroskásra. Tegyük félre egy tányérra ami készen van, majd süssük meg a következő adagot is. Végül - ha fémnyelű serpenyőnk van - tegyük vissza az összes hússzeletet egyenletesen szétterítve. Ha nem tehető sütőbe a serpenyő, rendezzük jénaiba vagy más sütőtálba.
Gyújtsuk be a sütőt nagy lángra.Aprítsuk fel a medvehagymát.A húsokra szórjunk kapribogyót (a tetejére hagyjuk pár szemet), medvehagymát, reszelt citromhéjat és reszelt parmezánt, végül fedjük be mozzarella-szeletekkel és a kevés kihagyott kaprit is díszítésképpen szórjuk a tetejére, s még kevés olívaolajat locsoljunk a tetejére. Tegyük az előmelegített sütőbe olyan 10-15 percre, míg a sajt jól megolvad a tetején.Sok szaftja lesz, mert a mozzarella enged levet. Kiváló körete a rizs vagy a natúr puliszka, de házi szélesmetélttel is el tudom képzelni. Párolt zöldséggel (pl. brokkoli) is tálalható.Tipp: medvehagyma szezonon kívül 2 nagy gerezd aprított fokhagymát futtassunk meg a hús sütése után a visszamaradt vajban, azzal is tökéletes lesz. A fokhagyma mellett adhatunk hozzá azért még zöldfűszert: petrezselymet, zsályát, kaprot vagy kakukkfüvet vagy bazsalikomot, mikor mi van kéznél vagy a fűszerkertünkben.