Felzabáltuk Rómát!

  • 2013.10.16.
  • 7

- Ha Rómában vagy, tégy úgy, mint a rómaiak - mondta nagyfaterom, és kezembe nyomta cserélhető pengés borotváját.
- Köszi, de csak felzabáljuk és már jövünk is haza, erre nem lesz szükség.
És tényleg, mielőtt még kinőhetett volna a borostám, én már a repülőn ültem hazafelé. Pedig két órával korábban még tele hassal szédelegtem a Pantheon körül és csak azon gondolkodtam, hogy Lilafüge Dóra hogy tudta még azt az utolsó Pizza Biancát (ami a legmenőbb római szendvics, két pizzatészta között egy kis mortadella) bevágni. Persze most már nagyon bánom, hogy nem gyömöszöltem be a táskámba azt az egész sült malacot, amit porchetta néven szeletelgetett egy fazon a húsboltban, és itthon a tejszínhabbal és eperrel töltött szendvicset is hiába keresem.  Nem is hinném el az egész sztorit, ha nem csináltuk volna róla ezt a videót:








És az első két részt láttátok már? Felzabáltuk Londont és Budapestet is!