Filmtekercs torta- 3. Salsa szülinap

  • 2016.09.17.
  • 9

(fotó: Gábor Attila)Nemrég egy filmtekercs tortát készítettem.Egy szuper edzőnek, akihez egy remek csapat is tartozik!
A torta összefoglalta az elmúlt évek fontos eseményeit, állomásait,
így ez a bejegyzés több lesz, mint egy recept! Hogy miért?Lássuk csak!Szeptember 3.-a nálam piros betűs ünnep, hiszen akkor van
az Én egyetlen pici lányom szülinapja.Ezúttal viszont még egy szülinapot ünnepeltünk!A tüneményes edzőnk
Lengyel Claudia(sportedző, sportmenedzser, versenytáncos)edzői pályafutásának 3. évfordulója volt az apropó.
3. éve kezdődött el Szigetújfaluban a Salsa fitness néven futó,
latin táncos elemekre épülő edzés forma.Első óraSajnos Mi még nem voltunk akkoriban résztvevői
de lassan két éve már erősítjük acsapatot barátnőmmel,
Katival és kislányommal Larával,
aki nem mellesleg társastáncot is tanul.Eleinte csak mozogni akartunk, mellette nem igen figyeltünk étrendre,életmódra, így több, mint egy évig "csak"
egy jó kis keddi programnak tűnt.Aztán Claudia indított nyáron, egy egy hetes esti tábort, ahol
minden nap különböző edzésformákkal kedveskedett nekünk.Nem kis munkát kellett beleadni, így azt gondoltam,
itt lesz az ideje változtatni,
komolyan venni és nem csak eljárni,
Őt és magamat egyaránt megtisztelve ezzel!Kezdésnek elhagytam a fehér lisztet, cukrot, étolajat.Rendeltem egy 5 kg-os fehérje készítményt, vitamint,
beszereztem különféle egészséges lisztet, mint teljes kiőrlésű,zab, kukorica, vettem kókuszzsírt és erőt véve magamon,minden este szorgalmasan végig csináltam az edzéseket.Persze eleinte úgy ment,
mintha teljesen legyengülve szerettem volna egy hegyet megmászni,
hiszen szinte zéro állóképességgel és izomzattal nem sok várható az embertől ugye! :DDe! Mindennek van eleje, valahol el kell kezdeni!Ha pedig akarod, megtudod csinálni!Aztán a kezdetek után hamar ott lesz a kellemes folytatás,
amikor már lendületbe jössz és lelkesen dolgozol a célodért, majdazon kapod magad, hogy ez már nem küzdelem, hanem életmód,ami a részeddé válik és ez lesz a természetes.Hirtelen az lesz fura, ahogy előtte éltél, ettél.
Kijózanító érzés!
De meg kell tenned!
Magadért, a gyerekedért, hogy sokáig az élete részese lehess!
Clau a tortájával (fotó: Gábor Attila)Ha nincs Claudia, akkor talán még mindig a magam kis
egészségtelen világában keseregnék,
a cseppet sem tetsző tükörképemet bámulva!

Clau volt az a bizonyos lendület, ami segít az emelkedőn, aki
lök rajtad egyet, amikor megtorpansz vagy kezdenél visszagurulni.De ott áll az ember mellett a csapat is, a többi hasonló érzésekkel,gondokkal küzdő nő, feleség és anyuka.Akik nem nevetnek rajtad, akikre,
ha egy fárasztó gyakorlat során ránézel,
a pillantásukkal erőt adnak és tudják min mész keresztül!A júli