Zsidó tojás

  • 2014.03.25.
  • 9

Tojáskedvelőknek szuper kis reggeli lehet a zsidó tojás vagy tojáskrém.Biztos emlékeztek rá, hogy az iskolák menzáján is előszeretettel szerepelt az uzsonnák repertoárja között, kislányom haza hozott uzsijában most is szoktam találni, persze köszönő viszonyban sincs a házilag készített változattal, valószínűleg ezért is hozza haza :PHozzávalók:kb 5 tojás (de,
aki nem szeretné elaprózni, mert nagy a család, készítheti egyből, akár 10-20 darabból is megnövelve a további hozzávalókat, arányosan a tojás adagjához ;) )1 ek. kacsa vagy libazsír1 csapott ek. mustár1 kisebb fej lila vagy vörös hagymasóborstovábbá, kerülhet bele kevés piros paprika, vagy egy csapott ek. tejföl, de ezek elhagyhatóak :)Elkészítés:A tojásokat forró vízben feltéve 15 percig főzzük, majd hideg vízben hagyjuk kihűlni.Megtisztítjuk a héjtól, a sárgáját eltávolítjuk, a fehérjét apróra vágjuk.A sárgáját összetörve kikeverjük a zsírral, mustárral és a fűszerekkel, ill. az apróra vágott hagymával.Hozzákeverjük a kockázott fehérjét és már készen is van a zsidó tojásunk! :)Különböző friss vagy pirított pékárúval fogyasztjuk. Hűtőben tartjuk!

Címkék

Reggelik Tojás